Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Sajtóközlemény a Braille-verseny hazai fordulójáról

2018. április 21.-én tartottuk a Visegrádi Alap által támogatott nemzetközi Braille-verseny magyarországi válogatóját. A két évente megrendezett vetélkedő célja, hogy népszerűsítse a Braille-kultúrát, erősítse a modern technika és a Braille-hagyományok összefonódását, valamint elmélyítse a barátságot a különböző országokból érkező, a Braille-kultúra iránt elkötelezett résztvevők között.

A verseny során négy feladat megoldásában mérték össze tudásukat a résztvevők. Ezek a következők: Braille írás, olvasás, szövegszerkesztés, az írásban megoldott feladatok elküldése E-mailben a zsűritagok részére. A feladatokat a versenyzők iPhone és Braille-kijelző használatával oldották meg. A verseny magyarországi fordulóját Budapesten az „Informatika a látássérültekért" Alapítvány szervezte.

A nemzetközi verseny májusi döntőjén hazánkat Lakatos Melitta, Péter Zsigmond és Lebcelterné Veiland Orsolya képviseli majd Poznanban. A döntő során a magyar versenyzők cseh és lengyel társaikkal mérkőzhetnek meg.

Gratulálunk a résztvevőknek. A mai esemény jó példa arra, hogy a Braille-kultúrának az informatika által meghatározott társadalomban is megvan a maga helye és szerepe. A Braille-kultúra hidat képez a közép-európai régió vak és gyengénlátó polgárai között.

A projekt megvalósítását a cseh, magyar, lengyel és szlovák állam által létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. A Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy előmozdítsa a fenntartható együttműködést a közép-európai régió országai között.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére