Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Országjáró körúton a Főállású Angyal

Agárdi Szilvi, a Vodafone Alapítvány Főállású Angyala megkezdte országjáró körútját alapítványunk Lapról hangra projektjének népszerűsítése érdekében. Első útja volt iskolájába, a keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskolába vezetett.

Az intézmény egykori tanulójaként a „Fogadj el ilyennek” program keretében beszélt mindarról, ami közös a látó és a látássérült emberekben. Az érintettség meggyőző erejével, könnyedén, spontánul mesélt a vele egyidős diákoknak arról, milyenek a hétköznapok, ha valaki látássérült. A sok-sok humoros történet mellett a nehézségeket, félreértéseket sem hallgatta el, sőt tanácsokat is adott, hogyan és miben kell segíteni a vak és gyengénlátó embereknek.

A személyes hangvétel és az azonos korosztály megtette a hatását. A tanulók fesztelenül, bátran faggatták őt a legkülönbözőbb kérdésekről. Ők már biztosan azok közé fognak tartozni, akik nem jönnek zavarba attól, ha moziba hívják egy látássérült barátjukat, és természetesnek tartják, hogy megkérdezzék, segíthetnek-e az úttesten történő átkeléskor a vak és gyengénlátó járókelőknek.

Szilvi nemcsak a látássérültséggel kapcsolatos előítéleteket oszlatta el, hanem konkrét cselekvésre is buzdította volt iskolatársait. A Lapról hangra közösségi összefogást bemutatva arra kérte őket, hogy az iskolai közösségi szolgálat keretein belül vagy természetesen akár attól függetlenül is, csatlakozzanak a kezdeményezéshez felolvasóként. Ha csak néhány percet szánnak rá, hogy a hangjukat és az idejüket adják egy, számukra is érdekes újságcikk felolvasásához és az interneten történő feltöltéséhez, már rengeteget tettek azért, hogy a vak és gyengénlátó emberek számára élhetőbbek legyenek a hétköznapok. Szilvi a saját példáján keresztül éreztette, mekkora örömöt jelent emberi hangon történő felolvasást hallgatni.

A diákok kérdéseiből, lelkesedéséből arra következtetünk, hogy hamarosan sok új felolvasóval bővül a Lapról hangra közössége.

Örülünk Szilvi első sikerének, amelyről ezen a hivatkozáson fényképes beszámolót is olvashatnak.

Természetesen az országjáró körút minden eseményéről hírt adunk. Továbbra is várjuk azoknak az iskoláknak a jelentkezését, ahol tanulók és tanárok egyaránt nyitottak egy, közvetlen, tabuoszlató beszélgetésre Agárdi Szilvivel, az Infoalap munkáját segítő Főállású Angyallal.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére