Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megjelent a DEX 2.0

Idei első adományozási ünnepségünk keretében mutattuk be a DEX (Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő és Hangoskönyv-konvertáló Program) új, 2.0 verzióját.

 

Bemutatkozik a DEX 2.0 szoftver, amely nagy mértékben javítja látássérült emberek idegen nyelv-tanulási lehetőségeit

 

A szoftver megjelenésének bejelentése

 Fotó: Vancsó Zoltán

A DEX 2.0 program célja, hogy elektronikus formátumú könyvek egyszerűen konvertálhatóak legyenek hangoskönyv (MP3) vagy DAISY-könyv formátumokba. A DEX 2.0 újdonságai részletesen:

  • Többnyelvű szövegek konverziója: a látássérült emberek mostantól bármilyen nyelvű szöveget hangoskönyvvé konvertálhatnak, ha rendelkeznek az adott nyelven beszélő, a számítógépre telepített beszédszintetizátorral. Ez nagyban elősegíti nyelvtanulási, nyelvgyakorlási lehetőségeiket, főleg, hogy az egyes nyelvek vegyesen, felváltva is használhatóak például egy szótár mp3-ba konvertálásához!
  • DAISY formátumú hangoskönyvek előállítása: a DAISY (Digitálisan Hozzáférhető Információs Rendszer) egy nemzetközi szabvány elektronikus hangoskönyvek létrehozására, kimondottan vak és gyengénlátó emberek számára. A hanganyagban a tartalomjegyzék vagy egyes tagolási egységek (szavak, sorok, mondatok, bekezdések) alapján navigálhatunk előre és hátra. A DEX 2.0 programmal szabványos DAISY 3.0 formátumú hangoskönyvek készíthetőek.
  • Irodalmi Braille-dokumentumok készítése: a program minden esetben biztosítja, hogy a szövegek a látássérült emberek által használt Braille-kijelzőkön az irodalmi Braille-írás szabályai szerint helyesen jelenjenek meg.

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány 2010 elején, pályázati úton nyert több mint 5 millió forintot a Vodafone Alapítványtól a DEX 2.0 szoftver kifejlesztésére. A projekt megvalósulását elősegítette továbbá a Microsoft Magyarország Kft. is a Visual Studio fejlesztőrendszer adományozásával.

DEX 2.0 letöltése

Adományozás

A DEX 2.0 program bemutatása az alapítvány idei első adományozási ünnepségének része volt. Az adományozási projektben 18 számítógép került átadásra olyan látássérült magánszemélyeknek, akik valamelyik magyarországi elemi rehabilitációs központban már informatikai alapképzést kaptak.

 

Az adományozás jelképes aktusa, és kézfogás

Fotó: Vancsó Zoltán

A számítógépek kétharmadát a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ajánlotta fel. A számítógépek Windows XP operációs rendszerrel és a szükséges kiegészítő eszközökkel (billentyűzet, egér, hangfal) lettek átadva, valamint telepítve lett rájuk a JAWS for Windows képernyőolvasó, a MAGic képernyőnagyító programok bemutató változata, valamint a DEX 2.0 is. Az adományok összértéke 680 ezer forint.

 

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére