Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Márciusi IT Klub a DEX 2.0 programról

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány egy héttel a sajtóbemutatót követően, március 30-án informatikai ismeretterjesztő előadás keretében is megismertette legújabb fejlesztését, a DEX 2.0 programot. (Az elnevezés a Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő és Hangoskönyv-konvertáló Programot jelenti.) A fejlesztés a Vodafone Alapítvány több mint 5 millió forint értékű támogatásával és a Microsoft Magyarország cég ingyenesen felajánlott fejlesztőrendszerével valósulhatott meg.

A Vakok Állami Intézetének Kultúrterme zsúfolásig megtelt, ezzel is jelezve, hogy a program iránt nagy az érdeklődés. Szuhaj Mihály, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány elnöke és Vaszlovics Dávid fejlesztő a program lényegéről, újdonságairól beszéltek. Szuhaj Mihály köszöntötte a jelenlévőket és felhívta figyelmüket, hogy a DEX 2.0 ingyenesen letölthető az alapítvány honlapjáról, vagy az alapítvány ügyfélszolgálatáról CD-n elvihető.

Vaszlovics Dávid az előadás előttVaszlovics Dávid elmondta, hogy a DEX program alapvetően azt a célt szolgálja, hogy egy szöveges fájlból hangoskönyvet készíthessünk dramatizált módon. Ezen azt értjük, hogy a különböző beszédszintetizátorok hangereje, magassága és hangszíne megváltoztatható. A beállítások elvégezhetőek általános szinten, ami minden dokumentumra érvényes lesz később is, valamint dokumentum szinten, ami csak az éppen szerkesztett dokumentumra vonatkozik. A DAISY formátum használata pedig azért lehet hasznos, mert az MP3-ban való navigációt szövegállomány segítségével segíthetjük. A szövegben különböző szakaszokat jelölhetünk meg, pl. a címsorokat, melyek tartalomjegyzéket biztosítanak, valamint szavakat, mondatokat, bekezdéseket, melyek az előre- és a visszairányuló mozgást teszik lehetővé.

A DEX 2.0 program nagy előnye még, hogy kivételszótárakat is tartalmaz. Az egyik a kiejtésre vonatkozik, azaz megadhatjuk, hogy egy szót miként ejtsen ki a beszédszintetizátor, például JAWS helyett „dzsóz”, a másik a DAISY tagolási egységét módosíthatja. A DEX 2.0 a mondatzáró írásjelek alapján tagol, ezek a mondatzáró írásjelek azonban előfordulhatnak egy mondaton belül is. Például: dr., ún., stb. Annak érdekében, hogy ezeken a helyeken ne tagolódjon két részre a mondat, az ilyen írásjeleket tartalmazó kifejezéseket a kivételszótárba kell tenni.

A DEX 2.0 további főbb újdonságai:

Többnyelvű szövegek: a látássérült emberek mostantól bármilyen nyelvű szöveget hangoskönyvvé konvertálhatnak, ha rendelkeznek az adott nyelven beszélő beszédszintetizátorral.   A magyar nyelvre továbbra is a jó minőségű Profivox használható. Ez nagyban elősegíti nyelvtanulási, nyelvgyakorlási lehetőségeiket, főleg, hogy az egyes nyelvek vegyesen, felváltva is használhatóak például egy szótár mp3-ba konvertálásához.

DAISY formátumú hangoskönyvek előállítása: A DAISY (Digitálisan Hozzáférhető Információs Rendszer) egy nemzetközi szabvány elektronikus hangoskönyvek létrehozására, kimondottan vak és gyengénlátó felhasználók számára. Ez azt jelenti, hogy a hanganyagban tartalomjegyzék és tagolási egységek (bekezdések, mondatok, sorok vagy akár szavak) alapján is navigálhatunk előre és hátra. E mellett megkereshető a könyv bármely részlete annak szövege alapján, és az olvasás egyszerűen onnan folytatható.

Irodalmi Braille-dokumentumok készítése: A DEX 2.0 képes a megnyitott szövegekből olyan Braille-dokumentumokat készíteni, mely megjeleníthető Braille-kijelzőn akkor is, ha a kijelzőt kezelő szoftverben nem áll rendelkezésre magyar irodalmi Braille-támogatás.

Az előadás végén nagyon sok kérdést tettek fel a jelenlévők, majd zárásként minden résztvevő megkapta CD-lemezen a DEX 2.0 programot.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére