Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Különleges filmvetítés a Francia Intézetben

Filmet nézni önmagában is öröm, akkor pedig különösen, ha mindnyájan tudjuk, mi zajlik a mozivásznon. A kóristák című film vetítésén az élő narrációnak köszönhetően a látássérült nézők sem maradtak ki az izgalmas, azonban sok esetben csak látható pillanatokból. Ebben a különleges élményben volt részük azoknak, akik október 13-án ellátogattak a Francia Intézet, a Vakok Állami Intézete és az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány által szervezett filmvetítésre.

Az estét Bernáth Ildikó fogyatékosügyi miniszteri biztos, majd a Francia Nagykövetség szociális ügyekért felelős képviselője, illetve Szabóné Berta Irén, a Vakok Intézetének igazgatója nyitotta meg. Mindhárman hangsúlyozták, hogy az akadálymentesítés nemcsak a fizikai, hanem a kulturális akadályok megszüntetését is jelenti. Az megnyitót követő filmvetítéshez az élő narrációt Kovács Margit, a Vakok Állami Intézete – Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportjának munkatársa biztosította.

A film egy idősödő karmesternek és iskolatársának a visszaemlékezése. Az iskolatárs felkeresi Pierre-t, hogy átadja neki zenetanáruk naplóját. Ez a napló elevenedik meg a két férfi előtt, és röpíti vissza őket a gyerekkorukba, a nehezen kezelhető gyerekeknek fenntartott iskolába, ahol az új énektanár a zene erejével, valamint sajátos, finom humorával és emberismeretével megváltoztatta a gyerekek hétköznapjait.

A film elejét és végét, az idősíkoknak a képi elemek segítségével történő hirtelen váltását nem, vagy csak nehezen lehetett volna követni a narráció nélkül. A film elején ugyanis a felnőtt Pierre alig szólal meg, az életében azonban fontos események történnek. Koncertezik, majd hirtelen visszatér Franciaországba, hogy részt vegyen az édesanyja temetésén.

A narráció ezután is hozzáadott egy-egy többletinformációt a filmnek a hallás alapján egyébként nehezebben követhető részleteihez. A segítségével a szó szoros értelmében élvezhetővé vált a film minden perce. Külön ki kell emelni a narrátor felkészültségét és azt, hogy az alámondás egyszer sem zavarta meg a szereplők beszédének a hallgatását. A képalámondás mindig a párbeszédek sokszor csupán néhány másodpercnyi szünetében hangzott el, és kiegészítette az adott jelenetet.

A Kóristák című film narrált vetítése tehát a látássérült és a látó nézők számára egyaránt élvezhető és maradandó élményt jelentett. Bízunk benne, hogy a vetítés sikere arra ösztönzi a filmes szakembereket és a filmrajongókat, hogy Magyarországon is meghonosítsák a Nyugat-Európában egyre népszerűbb, a különböző filmfesztiválokon elismert, díjazható kategóriaként szereplő narrált filmeket.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére