Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Közösséget építünk

Egy igazi örömkönyvről

Kedves Látogató, nem, nem tévedt el, és nem keveredett a Lapról hangra cikkajánlójának kellős közepére. Jó helyen jár, itt – akár hiszi, akár nem – egy igazi örömkönyvről fog olvasni. Egy olyan könyvről, amit jólesik kézbe venni, szagolgatni, lapolgatni és lapozgatni; egy olyan könyvről, amelynek munkatársunk, Gy. Dobos Mariann az írója.

Talán elárulhatunk annyi kulisszatitkot, hogy amikor egy-egy munkahelyi összejövetelen beszélgetünk egy nagyot Mariannal, jónéhány hónapja mindig szóba kerül a KÖNYV. Aggódva, biztatva, kíváncsian kérdeztük az elmúlt hónapokban, hogy „Mariann, hogy áll a KÖNYV?". Ő pedig elmesélte, hogy melyik részén dolgozgat, jól halad-e az interjúkkal, hogy elkészüljön az a bizonyos, várva várt könyv.

Október 26-án kezünkbe vehettük a művet, a Közösséget építünk – Egy látássérült szervezet élete című könyvet. Nemcsak azért kedves nekünk ez a kötet, mert Mariann írta, a mi mindig mosolygós, cserfes Mariannunk, hanem azért is, mert az egyik partnerszervezetünket, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületét mutatja be. A VGYKE és az Infoalap között a kezdetektől fogva nagyon jó a kapcsolat. Eljárunk egymás rendezvényeire, részt veszünk egymás projektjeiben, segítjük a partnerszervezet munkáját, és természetesen örülünk a másik sikereinek.

A könyvbemutatóra úgy készülődtünk, mintha egy régen látott, és mindig meglepetéseket tartogató távoli rokon koncertjére indulnánk. A megnyitó beszédek előtti kellemes nyüzsgésben mindenkinek volt egy ismerőse, egy-egy kedves „Nahát, te is eljöttél?" rácsodálkozása.

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke osztotta meg velünk elsőként gondolatait a könyvről. Megtudtuk Ágnestől, hogy régi vágya volt az egyesületnek, hogy így, nem szokványos módon is bemutatkozhasson. Örömmel, büszkén mesélt az egyedülálló kezdeményezésről, a formabontó bemutatkozásról. Ez a könyv ugyanis nem egy rétegközönségnek szóló, fogyatékosügyi szakkönyv, hanem egy minden érdeklődő felé nyitó, olvasmányos, lendületes írássorozat.

Szabó Rebeka alpolgármester asszony a könyv megjelentetésének egyik szellemi támogatójaként szólalt meg. Hamar kiderült, hogy nemcsak az önkormányzatot hivatalosan képviselő felszólalóról, hanem a könyv egyik első, és nagyon lelkes olvasójáról van szó. Az alpolgármester asszony a friss olvasmányélmény örömével, a befogadó kerület képviselőjének büszkeségével beszélt.

Nagy Mária, a „Budapest Bank Budapestért" Alapítvány nevében és Kővári Edit, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) elnökeként osztotta meg velünk személyes élményeit. Ők különös érzékenységgel és lelkesedéssel fogadták a könyv megjelenését. A szerkesztő, Dunay Csilla és az író, Gy. Dobos Mariann beszédükben bepillantást engedtek az alkotás izgalmas, folyton változásokat hozó folyamatába.

A fellépők élvezetes produkciókkal kápráztatták el a közönséget. Megható és lendületes dalok váltották egymást, és természetesen a versek sem maradhattak el.

Végül mi mást is mondhatnánk? Jönnek az olvasgatásra való ködös, őszi délutánok, merengélő esték, tehát olvasásra fel! Ki ne adják a kezükből a Közösséget építünk-et, mert ha a fotel előtti asztalkán felejtik, mire visszamennek, már talán el is csente egyik családtagjuk, és nem lesz könnyű visszaszerezni!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére