Közlemény a népszámlálási kérdőív elektronikus változatáról
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány munkatársai Kroll Zsuzsannával, az MVGYOSZ érdekvédelmi vezetőjével együttműködve megvizsgálták a népszámlálási kérdőívnek az elektronikusan, interneten kitölthető verzióját. A vizsgálat eredménye: a kérdőív nem akadálymentes, az internetes űrlapok akadálymentességi követelményeinek alapvetően nem tesz eleget.
Alapítványunk munkatársai ugyanakkor javaslatokat tettek az űrlap módosítására úgy, hogy az űrlap mégis kitölthető legyen például a JAWS for Windows képernyőolvasó szoftver használatával. Az idő rövidsége miatt ennél nagyobb átalakítás kiharcolására sajnos nem volt mód, és ezek a javaslatok sem mind valósulhattak meg.
Az űrlapnak tehát ezután is maradtak kérdésesen használható elemei. Ezekhez az alapítvány október 4-én, kedden (tehát már a nyilvános űrlap megjelenése után) külön kitöltési útmutatót fog kiadni. Ebben részletezni fogjuk, hogy képernyőolvasó szoftver használatával az űrlap kitöltése során milyen problémák merülhetnek fel és ezeknek mi a megoldása. Javasoljuk, hogy a képernyőolvasó szoftvert használó látássérült sorstársak csak az alapítvány útmutatójának ismeretében fogjanak bele a kitöltésbe.
Sajnos ez a megoldás sem lesz 100%-os, a készülő útmutató birtokában is csak a kifejezetten gyakorlott felhasználók számára javasoljuk az elektronikus űrlap önálló kitöltését. Alapítványunk, az MVGYOSZ munkatársai és az érintett szervezetek is a jövőben arra törekednek, hogy hasonló esetben a teljeskörű akadálymentesség már a tervezés és a megvalósítás kezdeti szakaszában kellő hangsúlyt kapjon.
A képernyőnagyító szoftvert használó látássérült emberek számára az űrlap minden további nélkül önállóan is kitölthető, ehhez az űrlapnak egy nagy kontrasztú változata is rendelkezésre áll.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről