Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Közelkép-sorozat nyerteseinkről: Esztergomi Gergő

A Szegeden élő, április 14-én 33. évét betöltő Esztergomi Gergely lelkében még nagyon friss a seb: a múlt évben motorbaleset következtében veszítette el látását. Ezt követően kilátástalannak tűnt számára az élet. Autóvillamossági szerelőként nem dolgozhatott tovább, rokkantsági nyugdíjba került. Hiába állt és áll mellette a családja: felesége, 8 éves fia és 5 éves kislánya, a vakság a négy fal börtönébe kényszerítette.

Azonban lassan ő maga is elfogadni kényszerült az új helyzetet. Felvette a kapcsolatot a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Csongrád megyei tagegyesületével, ahol megismerkedett hasonló cipőben járó sorstársaival. Itt hallott először arról, hogy bizonyos speciális szoftverek használatával a látássérült emberek is képesek önállóan dolgozni, tanulni a számítógép segítségével. Szerencséjére hamarosan rátalált az ugyancsak Szegeden tevékenykedő (azóta sajnos megszűnt) Kreatív Formák Alapítványra is, ahol vak és egyéb fogyatékos embereket rehabilitáltak, közben az informatika alapismereteire is megtanítva őket. Gergő ezt a tanfolyamot sikeresen elvégezte és az alapítvány ajánlására nyertese lehetett annak a meghívásos pályázatnak, melyet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány hirdetett meg.

 

Esztergomi Gergő és kísérője az alapítványi adományozási ünnepségen

 

A nyereménynek, azaz a használt, de felújított számítógépnek nagyon örül. Jelenleg még az otthonából nyitja egyre szélesebbre az ablakot a világra, azaz az interneten szerez információkat, az e-mail és a Skype segítségével tartja a kapcsolatot barátaival és új ismerőseivel, de már távolabbra is néz. Elsősorban munkát szeretne találni, de fontosnak tartja a minél magasabb szintű számítástechnikai ismeretek elsajátítását is.

Bízik benne, hogy tervei valóra válhatnak, amennyiben önmaga és a világ is felismeri a benne rejlő képességeket. Most megkapta a lehetőséget az „Informatika a látássérültekért” Alapítványtól, a többi pedig főleg rajta múlik!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére