Közelkép BeLin felhasználóinkról: Ócsvári Áron
A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola idén harmadikos diákja nevével már tavaly is találkozhattak honlapunk olvasói. Ő volt az egyik nyertese a Magyar Asztronautikai Társaság pályázatának, melynek eredményeként részt vehetett az Amerikai Egyesült Államokban rendezett NASA Nemzetközi Űrtáborban. Most a Beszélő Linux, azaz a BeLin felhasználójaként kérdeztük tapasztalatairól.
– A Linux operációs rendszer még a BeLin megjelenése előtt felkeltette a figyelmemet – mondta Ócsvári Áron beszélgetésünk elején.
– Először kipróbáltam egy Ubuntu változatot, de nem volt szerencsém, mert nagyon sokszor lefagyott. Ekkor elment a kedvem az egésztől és egy ideig nem foglalkoztam tovább vele. Később a legelső Belin bétaverziót is kipróbáltam, ezért mondhatjuk, hogy a kezdetektől figyelemmel követtem a rendszer fejlődését.
– Milyen előnyei vannak az operációs rendszernek?
– Szerintem rengeteg előnye van egy ingyenes operációs rendszernek. Alternatívát nyújt a Windows mellett, bár én még nem álltam át teljes egészében a BeLin használatára. Bárki hozzáírhat, javíthat a rendszer stabilitásán, így egy hibát akár nagyon gyorsan kijavíthatnak. Közvetetten, de én is hozzájárultam a Belin fejlődéséhez. Részt veszek az NVDA honosításában (ami egy ingyenes képernyőolvasó Windows alá, a honlapja: www.nvda.hu), ami ugyanazt a beszédszintetizátort használja (Espeak), mint a Belinben lévő Orca, így sokszor dolgoztunk össze a BeLint fejlesztő Hammer Attilával.
– Tanulmányaid során hasznát veszed, hogy ismered és használod a Beszélő Linux-ot?
– Az iskolában tanulunk Linux alapokat is. Sokat segített, hogy a BeLin-nek köszönhetően már sok mindent tudok. Egyébként az informatika számos területén használják a Linuxot, többek között weboldalak és szerverek konfigurálására. Így, aki ezeken a szakterületeken szeretne dolgozni, annak kellő mélységben ismernie kell a Linux rendszert.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről