Interjú Hammer Attilával, a BeLin vezető fejlesztőjével
Mint arról előző hírünkben beszámoltunk, nemrégiben egy új Ubuntu változattal bővült a kínálat: ez a BeLin, vagyis a Beszélő Linux. A kifejezetten vakok és gyengénlátók számára készült disztribúció az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány támogatásával valósult meg.
A BeLin vezető fejlesztője Hammer Attila, az alapítvány munkatársa, és egyben az Ubuntu közösség aktív tagja. Neki tettünk fel néhány kérdést a disztribúcióval kapcsolatban.
Először is kérlek, egy pár szóban mutasd be magad az olvasóinknak: Ki vagy, mivel foglalkozol, mióta Linuxozol?
– Hammer Attila vagyok, számítástechnikai programozó, körülbelül nyolc-kilenc éve kerültem először kapcsolatba a Linux rendszerrel. Az első Linuxom egy SuSe 7.3 rendszer volt. Később, kb. fél-egy év múlva Debianra váltottam és azóta is használom.
Mi motivált arra, hogy elkészítsd a BeLint?
– Amikor Debiant használtam és még nem volt hozzáférhető a GNOME asztali környezet látássérültek számára bármi módon (az első GNOME alatt működő képernyőolvasó a Gnopernicus volt), addig a Linuxot csak soros konzolon vagy net kapcsolaton (telnet, ssh) lehetett használni egy másik számítógépről.
Az volt az álmom, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor lesz egy olyan Linux disztribúció, amit mi látássérültek is saját magunk tudunk telepíteni anélkül, hogy ehhez szükség legyen egy másik számítógépre. Ez külföldön már régóta megoldott volt, a braille kijelzőket régóta kezelik a Linux rendszerek (legalább nyolc éve), de ezek az eszközök nagyon drágák.
Eljött a pillanat, tavaly találkoztam először az Orca képernyőolvasóval (a Gnopernicus utódja) és az Ubuntu disztribúcióval. Felmerült bennem, milyen jó lenne, ha lenne egy olyan disztribúció vagy speciális telepítő készlet, ami a lehetőségekhez képest teljesen akadálymentesen használható, nincs szükség hosszas trükközésekre ahhoz, hogy egy látássérült felhasználó tudja használni a rendszert. Főleg, hogy az Orca még egy képernyőnagyítót is tartalmaz. Ez volt a terv.
Mikor kezdtél el dolgozni a projekten? Nagyjából hány munkaórád feküdhet benne?
– Már tavaly nyár óta figyelemmel kísértem az Orca képernyőolvasó fejlődését. A fejlesztést ténylegesen januárban kezdtem el. Hogy összességében mennyi munkaórám fekszik ebben a fejlesztésben? Ha úgy számolok, hogy a fejlesztés körülbelül nyolc hónapot vett igénybe, durván 1280 munkaóra, de csak nyolc órás időtartammal és öt nappal számoltam.
Mi jelentett szakmai kihívást a munkában?
– Rendbe tenni az Orca honosítását amennyire lehet, lefordítani a GNOME Akadálymentesítési Kézikönyvet (húszezer szavas dokumentum).
Kik segítették a munkádat?
– Kelemen Gábortól nagyon sok segítséget kaptam. A kollégáimtól is nagyon jó ötletek érkeztek arra, hogy hogyan tehetnénk még kényelmesebbé a Belin használatát. Nekik is és a külsős tesztelőknek sok munkájuk fekszik a rendszer tesztelésében, köszönet a kiváló munkájukért. A feleségemtől is nagyon sok segítséget, iránymutatást kaptam, valamint azt, hogy elviselte ezt a "hóbortomat". Köszönöm neki a sok türelmet.
Kipróbálták már "átlagos felhasználók" is a BeLint, akik még korábban nem használtak Linuxot? Milyen visszajelzéseket kaptál tőlük?
– Kaptam hideget, meleget is, de ez törvényszerű. Pontos adattal nem tudok szolgálni ezzel kapcsolatban, remélem, hogy idővel még többen fogják használni a rendszert, most csak egy nyilvános teszt időszakon vagyunk túl. Jelenleg ötvenhat letöltés történt, a teszt levelező listánkon hat felhasználó van feliratkozva.
Követni fogjátok az Ubuntu fejlődését? Milyen gyakran számíthatunk újabb kiadásokra?
– Természetesen igen. Úgy érzem, hogy a fél évenkénti kiadás talán túl gyors lenne a mi viszonyainkhoz képest. Az biztos, hogy jövő tavasszal lesz új kiadás, ennek valószínűleg az Intrepid lesz az alapja. Nagyban megnehezíti a dolgunkat az, hogy sokszor maguknak a külföldi Ubuntu fejlesztőknek sincs idejük kitesztelni az akadálymentesítési funkciók működését, stabilitását. A Gutsynál (Ubuntu 7.10) például így volt. Ez majd kialakul, az igényektől függően.
Vannak más terveid is a jövőre nézve, a BeLin karbantartása mellett?
– Ezen még nem gondolkodtam. Mindenképpen jó lenne később oktató anyagot írni a rendszer használatáról, bemutatókat, előadásokat tartani.
Mellette sok egyéb teendőt kell ellátnom.
Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdéseinkre, és sok sikert kívánunk a további munkához."
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről