Elõrébb hozták a teljes akadálymentesítés határidejét
Az Országgyûlés elfogadta hétfõn azt a törvénymódosítást, amely szerint a korábbi 2013-as határidõ helyett harmarabb, legkésõbb 2010 végéig akadálymentesíteni kell az ország összes önkormányzatát.
A javaslatot 317 igen, 5 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el a képviselõk. Az új szabályozás ütemezési tervet is mellékel a következõ évek akadálymentesítési feladataihoz, eszerint az egészségügyi alapellátást jövõ év végére mindenhol elérhetõvé kell tenni a fogyatékkal élõknek.
Az új szabályozás szerint 2010. december 31-ig nemcsak az épületek fizikai akadálymentesítését kell befejezni, hanem a látás- vagy hallássérült embereknek is lehetõvé kell az önálló ügyintézést. Az egészségügyi alapellátás épületeit már jövõ év végére akadálymentesíteni kell mindenhol, a szociális alapellátást biztosító intézetek, óvodák vagy alapfokú iskolák esetében 2009 végéig kell biztosítani az esélyegyenlõséget a 2000 fõnél nagyobb lakosságú településeken.
Ugyanez, tehát 2009 vége a határidõ a gyermekvédelmi alapellátást biztosító intézeteknél is, de csak a több mint tízezer fõs településeknél. A középfokú iskolák valamint a gyermekvédelmi, szociális és egészségügyi szakellátást nyújtó intézményeknél az akadálymentesítést a törvény szerint a megyei és a fõvárosi önkormányzatoknak kell elvégezniük. (FH)
Kiemelt információk
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről