Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Elindul az IT-mentor képzés

A hátrányos helyzetben levõkkel és fogyatékkal élõkkel ismertetik majd meg az informatikai eszközök használatát az IT-mentorok, vagyis azok a szakemberek, akik a Budapesti Gazdasági Fõiskola most induló képzésén vesznek részt.

Megindul az IT-mentor képzés januárban Magyarországon, amelynek célja, hogy az elsõsorban hátrányos helyzetben lévõkkel is megismertesse az informatikai eszközök használatát – mondta Kovács Kálmán. Az informatikai és hírközlési miniszter hangsúlyozta, hogy az 1-3 éves képzésben részt vevõ mentorok elsõsorban az idõseknek és a fogyatékkal élõknek nyújtanak majd segítséget egyebek között az elektronikus ügyintézésben.

A felsõfokú képesítést szerzõ mentorok elsõsorban a közösségi internetpontokon nyújtanak segítséget a világháló használatában, esetleg ügysegédként teljesítenek megbízásokat és segítik a hátrányos helyzetûek képzését is. A program beindításához a szervezõk 350 millió forintos uniós támogatás nyertek. Kovács Kálmán szerint az országban mintegy 10-15 ezer mentorra lesz szükség.

„Az elsõ szemesztereken 500 hallgató jelentkezésére számítunk” – mondta a miniszter, hozzáfûzve, hogy elõnyt élveznek a 45 éven felüli inaktív munkavállalók, illetve a fogyatékkal élõk. A szemeszterekre, amelyek a Budapesti Gazdasági Fõiskolán indulnak januárban, az õsszel kell jelentkezni. Az informatikai tárca szándékai szerint a képzésben hamarosan a határon túliak is részt vehetnek, a pontos helyszínrõl azonban még nem döntöttek.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére