Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Beszélgetés Tálasi Zsuzsannával, a Gyengénlátók Általános Iskolája számítástechnika-tanárával

Zsuzsanna az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán tanult. Egy intézménylátogatás során határozta el, hogy gyengénlátó gyerekeket szeretne tanítani. Először tanulásban akadályozott gyengénlátó kisiskolásokkal foglalkozott, egy éve pedig egy kolléganőjét helyettesítve tanít számítástechnikát is.

Tálasi ZsuzsannaA következőket meséli a Gyengénlátók Általános Iskolájában folyó informatikaoktatásról: "Negyedik osztálytól tanulják diákjaink az informatikát, első évben heti egy, a továbbiakban heti két órában. Emellett alsóban és felsőben is indítunk informatika szakkört, illetve a hetedikesek és a nyolcadikosok részt vehetnek ECDL vizsgára való felkészítésben. A tanulásban akadályozottak tagozatán jelenleg hetedikben kezdődik az informatikaoktatás heti két órában. A gyerekek szükség szerint használhatnak nagyítóprogramot (Zoomtextet vagy MAGic-et), vak tanulóink a JAWS beszélőprogram segítségével dolgoznak."

Elmondja, mennyire fontos, hogy a tanulókkal közösen kialakítsák, melyik gyereknek milyen beállítások felelnek meg a legjobban. Ha a Windows adta lehetőségek nem bizonyulnak elegendőnek, akkor alkalmazzák a vak és gyengénlátó számítógép-felhasználók munkáját lehetővé tevő szoftvereket. Jelentős eltérés az ún. hagyományos iskolákban oktatott informatikához képest, hogy a gyengénlátó diákok ötödik osztályban elsajátítják a tízujjas gépírást. Ezáltal a számítógépen történő írás automatikussá válik a számukra, nem kell keresgetniük a betűket.

Így foglalja össze Zsuzsanna az alapítvány tavalyi pályázatán elnyert szoftverekre vonatkozó tapasztalatait: "Nagyon hasznos fejlesztés, hogy már „betűnként és szavanként” is lehet olvastatni gépelés közben. Több tanulónak segít a beszédfunkció. A MAGic beállításai sajnos csak menüből érhetők el, így hosszabb ideig tart megtanulni a szükséges beállítások menetét, ellentétben a Zoomtext nagyítóprogrammal, ahol ikonokra kattintva egy legördülő sávból lehet választani adott sémák közül, melyek egyike általában megfelelő a tanulónak."

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a gyengénlátó diákok leginkább a tanuláshoz (a digitalizált tankönyvek olvasása, jegyzetelés, házifeladat-készítés stb.) használják a speciális képernyőnagyító- és beszélőprogramot. Vannak köztük, akik számítástechnikai szakközépiskolában tanulnak tovább.

Sok sikert és örömet kívánunk Zsuzsannának és tanítványainak a speciális szoftverekkel végzett munkához!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére