Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

„Az ébrenlét 16-18 órájának 90 százalékát a számítógép előtt töltöm”

Beszélgetés Soltész Miklóssal

Miklós azok közé tartozik, akik a lehető legteljesebben kihasználják a számítógép adta lehetőségeket. Mintegy napi tizennyolc órában be van kapcsolva a számítógépe, hogy tanítson, dolgozzon, tanuljon, scripteket írjon, találkozóra készüljön volt évfolyamtársaival. Mindezt a JAWS for Windows képernyőolvasó program segítségével intézi.

Ki is ő amellett, hogy örök-számítógépes? Hogyan jutott el a tartósítóipari szaktól az esztétikán és a filozófián át az informatikáig?  Így mesél erről:

Először néhány szó 63 évem látó szakaszáról: a Kertészeti Egyetem Tartósítóipari szakát végeztem el, majd váltottam a számítástechnika területére ahol rendszerprogramozói végzettséget értem el és filozófia-esztétika képzettségem is van. Családot alapítottam és gyerekünk 10 éves volt, amikor 95-ben rokkant nyugdíjba kerültem. 12 év csend következett, majd feleségem felfigyelt egy reklámra: 2007-ben a Szempont Alapítványnál Tarcsafalvy Attila kezei alá kerültem. A meglévő informatikai ismereteimre testre szabottan ráépítette a képernyő olvasó és az internet használatához szükséges ismereteket, sőt rávett az ECDL hét moduljának elvégzésére is.”

Ettől kezdve már nem lehetett elválasztani Miklóst a számítógéptől. Rengeteg dologba belekezdett, melyek egy részét azóta is folytatja. Mostanában főleg angolt tanít Skype-on keresztül, de hozzátartozik mindennapjaihoz az állandó e-mailezés, beszámolók írása, és a rádióműsor-készítéstől sem idegenkedik.

Mondanunk sem kell, hogy gyakorlott JAWS-felhasználó. Azt reméli a szoftver legújabb verziójától, hogy könnyebb lesz vele kezelni az idegen nyelvű hangprofilokat. Negatív és pozitív tapasztalatai egyaránt vannak a JAWS 14-gyel kapcsolatban. Legfőbb igénye a programmal szemben, hogy megnövelje számára az önálló tanulás lehetőségeit.

Humoros és egyben kedvesen kaján üzenete a honlap látogatóinak:

„A látóknak: kapcsolják le a monitort és próbálkozzanak a demó változattal dolgokat megcsinálni.

A sorstársaknak: van súgó a képernyőolvasóhoz!”

Miklósnak pedig köszönet a beszélgetésért.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére