Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

„A hivatásom a hobbim, a hobbim a hivatásom”

Beszélgetés Virág Barnabással, a Kecskeméti Katona József Könyvtár könyvtárosával

Olvasóink májusban értesülhettek arról honlapunkon, hogy a Kecskeméti Katona József Könyvtár munkatársai is csatlakoztak felolvasóinkhoz. Most egyikük, Virág Barnabás osztja meg velünk első tapasztalatait, élményeit a felolvasásról.

Először arra kértem, mutatkozzon be néhány mondatban, mondjon el mindent, amiről fontosnak tartja, hogy már meglévő és leendő olvasói tudják róla.

„2015 januárjában végeztem okleveles ének-zene – könyvtárpedagógia szakos tanárként a Szegedi Tudományegyetemen, s rögtön állást is kaptam a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Zenei Gyűjteményében. Szeretek zenét hallgatni és számítógépen dolgozni. Zenei könyvtárosként változatos munkakörbe csöppentem: a feltárási feladatoktól kezdve, a statisztikai adatok vezetésén és a honlap-szerkesztésen át a programok szervezéséig, sok mindenben kipróbálhatom magam. Emellett Lajosmizsén a Szent Lajos templom Jubilate Kórusát vezetem, illetve énekelek a templom Belcanto Kamarakórusában.”

Röviden mesélt arról is, hogyan csatlakozott a könyvtár a Lapról hangrá-hoz. Az ötlet egy, a könyvtárban dolgozó látássérült munkatárstól, Tóth Andrásné Böbétől származik. (Nemrég olvashatták honlapunkon a beszélgetést, amelyet Böbe férjével, Andrással készítettünk.) A könyvtár igazgatója, Ramháb Mária örömmel állt az ötlet mellé, mert azonnal felismerte, hogy a kezdeményezéshez csatlakozva újabb olvasókat érhet el a könyvtár, hasznos és innovatív módon elégítheti ki a látássérült olvasók igényeit.

Barnabás örömmel sorol példákat arra, hogyan kapcsolódik össze a nehezen beszerezhető folyóiratok, az igazi ínyenceknek való ritkaságok ismertté tétele a látássérült olvasóközönséggel és a könyvtár elkötelezettsége az akadálymentesítés iránt:

„Egy megyei könyvtár olyan aktuális időszaki kiadványokkal is rendelkezik, melyekhez otthon civil emberként nehezen vagy csak igen drága áron férhetnénk hozzá. Ha csupán Zenei Gyűjteményünkre összpontosítunk, itt is 15 szakfolyóirat olvasható helyben, közöttük pedig a klasszikustól a szórakoztató zenéig minden stílus megtalálható. Úgy gondolom tehát, hogy a könyvtár munkatársai olyan ritka és nehezen elérhető cikkekkel gazdagíthatják a Lapról hangra oldalt, ami előnyére válik a szolgáltatásnak. Intézményünk kiemelt feladatának tekinti az esélyegyenlőség biztosítását a könyvtári szolgáltatások eléréséhez. Rámpa segíti a bejárati ajtón a bejutást, a belső terekben akadálymentes a közlekedés; automata ajtó működik az utcai bejáratnál; lift van a nyilvános térben; kerekesszéket kérhet a használó a közlekedéshez; minden szinten akadálymentes mellékhelyiség áll a mozgásukban korlátozottak rendelkezésére. A kommunikációs akadálymentesítés is megtörtént: 5 információs ponton és a nagyteremben a hallókészülékkel bírókat indukciós hurok segíti; tűz esetén villanójelző és hangjelzés is bekapcsol; a gyengénlátókat segíti az épületen belüli kialakított a közlekedési sáv. Eclips olvasógép, Braille billentyűzet, JAWS felolvasó program, nagyítók szolgálják az érintetteket. Több kolléga alapfokú jelnyelvi tanfolyamot végzett. „Otthon könyvtár” szolgáltatásunk az otthonukban betegágyhoz kötöttek, a nehezen mozgó idősek, a mozgáskorlátozottak, a vakok és csökkentlátók számára teszi lehetővé a könyvtári szolgáltatások elérését. Zenei Gyűjteményünk közel 800 hangoskönyv CD-vel rendelkezik.

Az elmondottakból érezhető, hogy ebben a könyvtárban valóban fontos, hogy az olvasók a számukra leginkább megfelelő módon elolvashassanak mindent, amit csak szeretnének.

Kifaggattam Barnabást arról is, hogyan szervezik meg, hogy ki milyen folyóirat melyik cikkét olvassa fel. A szervezést az előbb már említett látássérült kolléganő, Böbe vette a kezébe, aki évek óta a könyvtárban dolgozik, így a kollégák és az érdekes folyóiratok között egyaránt kiismeri magát. Rögtön tudta, kik lesznek azok, akik elsőként adják hangjukat egy-egy folyóirathoz.

Egyelőre ki-ki, érdeklődésének megfelelően választott cikkeket: a két kisgyermekes anyuka pl. mindenképpen meséket szeretett volna felolvasni, én pedig természetesen zenei tárgyú írásokat választottam. Könyvtárunk technikusa készségesen vállalta a felvételek lebonyolítását a stúdióban, így igazán jó minőségű hanganyagok készülhetnek. Az első felvételeknél még a gyakorlatlanság következtében volt néhány felolvasási baki, melyek következtében rendszerint nagy nevetésben törtünk ki.” – avat be minket a kulisszatitkokba.

A Lapról hangra valóságos családi kedvtelés lett Barnabáséknál:

„Mikor meséltem a Lapról hangra projektről, nővérem Ági rögtön jelezte, hogy ő is szeretne csatlakozni. Gimnazistaként színésznek készült, később bábszínházban dolgozott több versmondó-verseny díjazottja. Jelenleg ő a Kecskeméti Katona József Múzeum művészettörténésze, így természetes, hogy a Műértő c. szaklapból olvasott fel cikkeket, melyeket épp az imént töltöttem fel a honlapra.”

Végül Barnabás utal arra is, hogy nemcsak a látássérült olvasóknak lehet öröm, ha találnak egy érdekes cikket a Lapról hangrá-n, hanem a felolvasók is közelebb juthatnak egy-egy írás lényegéhez a hangos olvasás során.

„A felolvasás előtti többszöri átolvasás, a gyakorlás a tartalom mélyebb megértését eredményezi. A mondatokat igyekszünk szépen megformálva, a jelentés lényegének kiemelésével elmondani.”

Ezúton is köszönjük a Kecskeméti Katona József Könyvtár munkatársainak a sok érdekes cikket.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére