Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Társ a tanulásban – hogyan segíti Zsuzsi tanulmányait az alapítványtól kapott számítógép

Zsuzsi a gép előtt ülA tantermen kívüli oktatásba való bekapcsolódás megkönnyítésére az INFOALAP április óta felújított számítógépeket adományoz vak és gyengénlátó diákoknak. Célunk, hogy olyan rászoruló, általános és középiskolás gyermekeket támogassunk, akik még nem rendelkeznek otthoni számítógéppel.

A pályázati nyertesek közül Zsuzsit, gyengénlátó általános iskolás tanulót és édesanyját, Klárát kérdeztük, miként alakítja át tanulási szokásaikat a gép. (Kérésükre interjúalanyaink csak keresztnévvel kívántak szerepelni.)

Hány éves a gyermeke és milyen iskolába jár?

Zsuzsi 15 éves, 8. osztályos és a Gyengénlátók Általános Iskolájában tanul.

 

Mennyire nehéz a tanulás a számára és hogyan könnyíti meg a számítógép a tanulást?

Lányom gyengénlátó és diszlexiát is megállapítottak nála, így komoly nehézséget jelent számára a tanulás. Az alapítványtól kapott gép felolvassa számára a szöveget, ki is tudjuk nagyítani, ha kell, így az adomány nagy segítséget jelent számunkra.

 

Hogy tudott Zsuzsi eddig részt venni a digitális oktatásban?

Részt vettünk az oktatásban, de folyamatos segítséget igényelt a feladatok megoldásához. Fel kellett olvasni számára a szöveget és a megírásban is segítségre szorult.

 

Milyen szoftvereket használ az iskola a távoktatáshoz?

Az iskola a Google Classroom-ot használja, itt kapjuk meg a feladatokat és időnként e-mail-ben.

 

Mennyiben lett most könnyebb a tanulás?

Nagyon remélem, hogy mostantól sokkal több feladatot tud majd megoldani egyedül, kevesebb segítséget igényel a tanuláshoz, ez az önállósága, önbizalma szempontjából is nagyon hasznos lenne.

 

Zsuzsi, milyen terveid vannak a továbbtanulásra, milyen foglalkozást szeretnél választani?

Most egy kereskedelmi szakközépiskolába jelentkeztem, de még nem tudom, hogy ez lesz-e a végleges pályaválasztásom. A látássérült fiatalok pályaválasztása nem egyszerű, nem mindig választhatjuk azt a területet, amit szeretnénk, mert sok iskola nem akadálymentesített. A látássérüléstől függően sok olyan munka van, amit nem tudunk elvégezni, hiszen hiába tudjuk elméletben a tananyagot, ha a gyakorlat olyan feladatok elé állít bennünket, amit nem tudunk megoldani (pl. ápolónő, orvos, buszsofőr stb.).

 

Mi a kedvenc tantárgyad?

Leginkább a testnevelés órákat szeretem, de nagyon kedvelem a magyart is, csak ne kelljen hangosan olvasni.

 

Gratulálunk Zsuzsinak a sikeres pályázathoz.

Bízunk abban, hogy az 1%-os felajánlásokból a jövőben további számítógépeket adományozhatunk, esélyt teremtve hátrányos helyzetű látássérült fiatalok számára a digitális világba való bekapcsolódásra.

Támogassa adója 1%-ával az Informatika a Látássérültekért Alapítványt.

 

1% sok száz esély.

 

Alapítványunk adószáma: 18171776-2-42

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére