Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A JAWS nagyon sokat segít nekem az emberekkel való kommunikációban!

Beszélgetés Szedresi Annával, a Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezetének önkéntesével.

Szedresi AnnaA most 29 éves Anna születése óta nem lát, kizárólag fényt érzékel. Négy és fél éves korában derült ki, hogy nemcsak látás-, hanem hallássérült is.

2009-ben végzett az ELTE történelem szakán. Jelenleg Tatabányán él szüleivel, és a Vöröskeresztnél dolgozik önkéntesként. Fontos számára, hogy olyan munkát végezzen, amelynek során segíthet másoknak. Nagy álma, hogy egy nemzetközi szervezet munkatársaként Afrikában dolgozhasson. Ezt hallva biztosan senki nem csodálkozik azon, hogy nemcsak a munkájához használja Anna a számítógépet, hanem a szabadidejének is fontos része, hogy a gépén futó JAWS képernyőolvasó program segítségével elolvassa az őt érdeklő témákban megjelenő újdonságokat. Arra a kérdésre, hogy mivel tölti a szabadidejét, ezt válaszolta: „Nagyon szeretek olvasni, az interneten szörfölgetni, e-mailezni, Skype-olni.”

Anna tehát azok közé a sok téma iránt érdeklődő és tudatos emberek közé tartozik, akik igyekeznek a technika kínálta lehetőségeket a legteljesebb mértékben kihasználni az információszerzéshez és a barátokkal történő kapcsolattartáshoz.

„Egyetemista korom óta használom a JAWS-t, nagyon sokat segített nekem a tanulásban.”

Gondoljunk csak bele, hogy egy történelem szakos egyetemista hány száz oldalt hallgathatott végig a JAWS felolvasásában! Annának a JAWS lett a történelemkönyvek „magyar hangja”, a honfoglalástól kezdve napjainkig. És ha már ennyi évszázadot átkalandozott Anna a JAWS-zal, természetes, hogy figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket a képernyőolvasó program legújabb, honosított verziójára is. Anna alapítványunk honlapjáról értesült a 2011 őszén meghirdetett szoftveradományozási és frissítési pályázatáról. Pályázott és nyert!

„A JAWS legújabb verzióját karácsony előtt küldte el nekem az Infoalap, de még nem próbáltam ki. Ha majd kipróbálom, megnézem a JAWS súgóját, illetve édesapámat vagy más látássérülteket fogok megkérni, hogy segítsenek abban, amit nem értek.”

A JAWS korábbi verziójáról Anna elmondta, hogy szinte mindenre tudta használni, egyedül a Skype-telefonálás okozott némi nehézséget. A megfelelő scriptek telepítésével azonban már a Skype-pal is boldogult. Most pedig kíváncsian várja, milyen könnyebbséget jelent számára a JAWS 11.0 verziója, amelyet elsősorban azon a netbookon szeretne használni, amelyet idén kaphat meg. Ezen a gépen már Windows 7 fog futni, amely kiválóan együttműködik a JAWS 11.0 programmal.

„A netbook egy hordozható számítógép, és ha fent lesz rajta a 11-es JAWS, akkor el tudom vinni magammal bárhova, fel tudok írni címeket, telefonszámokat vagy bármit, amire szükségem van. A munkakeresésben és a tanulásban is segít majd nekem.”

A beszélgetés során nemcsak egy tájékozott, a globális problémákra érzékeny lányt ismerhettünk meg, hanem Anna rácáfolt arra a sokunk tudatában élő képre is, amely szerint a történészhallgatók szabadidejükben is vastag kódexeket lapozgatnak. Ő ehelyett szörföl az interneten, Skype-ol, és elolvassa a JAWS segítségével az őt érdeklő könyveket. Sok sikert kívánunk neki munkájához és kitartást álmai megvalósításához!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére