Izgalmas témával várta az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány januári informatikai ismeretterjesztő előadására a 10-18 éves látássérült fiatalokat. Alapítványunk honlapján már korábban közzétettük a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) pályázati felhívását látássérült fiataloknak a NASA Űrtáborban való részvétel lehetőségéről. Az idén először a Huntsville-i Nemzetközi Űrtáborban egy vak és egy gyengénlátó középiskolás diák is részt vehet Magyarországról.
Hírek
Eredményhirdetés a kistérségi egyesületek számára
Az alapítvány kuratóriuma meghozta döntését a 2009. évi, látássérült személyek érdekvédelmével foglalkozó kistérségi egyesületek, csoportok számára meghirdetett pályázatokról. A pályázaton összesen 68 szervezet kap digitális diktafont. Minden nyertes szervezet a pályázatában megjelölt mennyiséget nyerte el.
NASA űrtábor részvételi lehetőség diákoknak
A Magyar Asztronautikai Társaság pályázatán minden évben két középiskolás diák képviselheti hazánkat az amerikai Nemzetközi Űrtáborban. Idén a két látó diákon kívül egy vak és egy gyengénlátó diák is velük tarthat, akik a huntsville-i Nemzetközi Űrtábor egy speciális, vak és gyengénlátó diákok számára átalakított változatán vehetnek részt, 2010 őszén.
Januári IT Klub: NASA Űrtábor Látássérült diákok részvételével
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány szeretettel várja az érdeklődőket a 2010. január 6-án (szerdán), 17.30 órakor tartandó ismeretterjesztő előadására, melynek témája a NASA Űrtáborban való részvétel lehetősége lesz.
Boldog új évet!
A szervezet vezetői és munkatársai nevében ezúton is minden kedves partnerünknek boldog új évet kívánunk!
Ünnepi adományozás
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány 2009. december 14-én tartotta adományozási ünnepségét a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében. Az ünnepség keretében a 225 nyertes közül 57 látássérült ember vehetett át adományként speciális képernyőolvasó vagy képernyőnagyító szoftvert, valamint használt hordozható számítógépet. Az elkövetkező néhány hétben kiszállítandó asztali számítógépekkel és szoftverfrissítésekkel együtt összesen 16 millió forint értékben kapnak adományt pályázati nyerteseink.