Az Európa Parlament fogyatékosügyi frakcióközi csoportja 1980-ban alakult, és amint a neve is mutatja, a célja a fogyatékos emberek jogainak minél szélesebb körben való érvényesítése. A csoport tagjai síkra szálltak az ENSZ Fogyatékosügyi Egyezményének mielőbbi ratifikálása, és az EU Fogyatékosügyi Konvenciójának elfogadása mellett is.
Hírek
Nemzetközi Számítástechnikai és Kommunikációs Tábor Athénban
2010.02.11Idén is megrendezésre kerül július végén a 17-20 év közötti fiataloknak szóló nemzetközi számítástechnikai tábor, az ICC. Az idei tábor helyszíne a görög főváros, Athén.
Az internetes akadálymentesítésről
2010.02.05Az elmúlt időszakban több szervezet is megkereste alapítványunkat vagy más vakügyi szervezeteket, hogyan tudná akadálymentessé tenni honlapját. A kérdés rendszerint a vakbarát változat kialakítására vonatkozott, de így legalább alkalmunk nyílt elmagyarázni, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés elve kifejezetten ellene szól a vakbarát verziók létrehozásának.
Februári IT Klub: A bionikus szemüveg és a retina-implantátumok világa
2010.02.01Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány szeretettel meghívja Önt ismeretterjesztő informatikai klubjába, ahol ezúttal két, várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó témát is érintünk.
Adó 1%-os felajánlásával támogassa alapítványunkat!
2010.02.01Nem könnyű eldönteni, hogy személyi jövedelemadónk 1%-át melyik civil szervezetnek ajánljuk fel. Az élet számos területére kiterjedő nemes célokkal találkozhatunk, mégis bizonytalanok vagyunk, mikor cselekszünk a legjobban.
Az akadálymentesítés szakmai háttere
2010.01.29A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása címmel nagyszabású projektet bonyolított le a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány.