Tavaly év végén írta ki az NFÜ a TIOP 1.1.1/07/01 jelű pályázatát, amelyben iskolák szerezhetnek be különböző informatikai eszközöket diákjaik számára. A pályázat kitér a sajátos nevelési igényű, így a látássérült diákok eszközeire is. A pályázat szövege azonban nem tette egyértelművé, hogy a 13. sz. műszaki specifikációban megjelölt SNI-s eszközcsomag elemei csak egyben vagy külön-külön is beszerezhetőek.
Hírek
Magyar elnököt és alelnököt választott az Európa Parlament fogyatékosügyi frakcióközi csoportja
Az Európa Parlament fogyatékosügyi frakcióközi csoportja 1980-ban alakult, és amint a neve is mutatja, a célja a fogyatékos emberek jogainak minél szélesebb körben való érvényesítése. A csoport tagjai síkra szálltak az ENSZ Fogyatékosügyi Egyezményének mielőbbi ratifikálása, és az EU Fogyatékosügyi Konvenciójának elfogadása mellett is.
Nemzetközi Számítástechnikai és Kommunikációs Tábor Athénban
Idén is megrendezésre kerül július végén a 17-20 év közötti fiataloknak szóló nemzetközi számítástechnikai tábor, az ICC. Az idei tábor helyszíne a görög főváros, Athén.
Az internetes akadálymentesítésről
Az elmúlt időszakban több szervezet is megkereste alapítványunkat vagy más vakügyi szervezeteket, hogyan tudná akadálymentessé tenni honlapját. A kérdés rendszerint a vakbarát változat kialakítására vonatkozott, de így legalább alkalmunk nyílt elmagyarázni, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés elve kifejezetten ellene szól a vakbarát verziók létrehozásának.
Februári IT Klub: A bionikus szemüveg és a retina-implantátumok világa
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány szeretettel meghívja Önt ismeretterjesztő informatikai klubjába, ahol ezúttal két, várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó témát is érintünk.
Adó 1%-os felajánlásával támogassa alapítványunkat!
Nem könnyű eldönteni, hogy személyi jövedelemadónk 1%-át melyik civil szervezetnek ajánljuk fel. Az élet számos területére kiterjedő nemes célokkal találkozhatunk, mégis bizonytalanok vagyunk, mikor cselekszünk a legjobban.