Az idei, immár 16. Nemzetközi Számítástechnikai és Kommunikációs Tábornak (ICC) a görög főváros, Athén adott otthont. A német és osztrák kezdeményezésként létrejött nemzetközi társulás ma már több mint 30 országot tömörít, köztük hazánkat is. A cél a különböző európai kultúrákból érkezett látássérült középiskolások közösséggé formálása, a számítástechnikai ismeretek gyarapítása, játék, szabadidős tevékenységek és workshopok annak érdekében, hogy mindez elősegítse a felsőfokú oktatásban való integrált részvételüket.
Hírek
Akadálymentesek lesznek a mozik a vak és a siket emberek számára Massachusetts-ben
Majdnem lehetetlennek tűnik, hogy a vak és a siket emberek, ha moziba mennek, követni tudják a cselekményt. Azonban egy Massachsetts-i egyezmény ezt sokkal közelebb hozza számukra.
Az amerikai Vakok Nemzeti Szövetsége elismerően nyilatkozott az Apple-ről, amiért beépítette az iPad-be a VoiceOver alkalmazást
Alapítványunk is figyelemmel követi az érintőképernyős készülékek megjelenésének trendjét, és igyekszünk felmérni, hogy ez milyen hatással van a látássérült emberek hosszútávú informatikai lehetőségeire. A vak emberek valóban nem tudják majd használni ezeket? A kérdést nem dönti el, de érdekes az Amerikai Vakok Szövetségének állásfoglalása az (érintőképernyős) Apple iPad készülék megjelenése kapcsán, amelyet az alábbiakban Szabó-Kállay Anna fordításában közlünk.
Technikai fejlesztések a RUBY digitális kézinagyítókon
A gyártó Freedom Scientific a vevők kérései nyomán az alábbi kisebb fejlesztéseket hajtotta végre a RUBY digitális kézinagyító készülékeken:
Konferencia a látássérült emberek ECDL oktatásáért
A budapesti Gyengénlátók Általános Iskolája adott otthont június 22-én annak a konferenciának, melyet először rendeztek meg a látássérült emberek ECDL oktatásának szélesebb körben történő elterjesztése érdekében.
Elkészült a TALKS&ZOOMS 5.0 változatának magyar nyelvű dokumentációja
A TALKS&ZOOMS 5.0 számos újdonságot tartalmaz, köztük az érintőképernyővel rendelkező telefonok támogatását. Az új funkciókról részletes leírást talál a dokumentációban, valamint elsajátíthatja azokat a módszereket, melyekkel az érintőképernyőt használhatja mobiltelefonja funkcióinak eléréséhez.