Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány 2010 decemberében újabb 67 látássérült ember számára adományozott használt számítógépeket. Bizonyára kellemes karácsonyi ajándékként fogadták ezeket a nyertesek, akik közül most ismerkedjenek meg Horváth Zsófiával.
Hírek
Megjelent a TALKS&ZOOMS 5.20-as verziója
Megjelent a TALKS&ZOOMS mobiltelefonos képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftver 5.20-as verziója. Az új program legfontosabb újdonsága, hogy a TALKS képernyőolvasó már támogatja a Nokia legújabb, 60-as sorozatú, 3. generációs készülékeit, így a Nokia C6-os, C7-es, E5-ös és N8-as mobiltelefonokat. Ugyanezeken a Symbian^3-as készülékeken azonban a ZOOMS képernyőnagyító szoftver még nem érhető el.
A TALKS&ZOOMS 5.20 verzióra ingyenesen, új licensz vásárlása nélkül frissíthetnek azok a prémium licensszel rendelkező felhasználók, akik a licenszet 2007. november 13-a után vásárolták, vagyis a 4.11 vagy 5.01 verziót használják.
Junior Internet Project: keresik a jövő honlapépítőit, honlaptervezőit és informatikai újságíróit!
A 2000-ben Csehországban indított, és 2006-ban az összes visegrádi országra (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kiterjesztett Junior Internet Project célja, hogy felkutassa azon tehetséges iskoláskorú fiatalokat, akiket érdekel az internet, és jövőjüket az informatikai pályán képzelik el. A legjobb fogyatékkal élő pályázó különdíjat kap.
Pályázat a Nemzetközi Számítástechnikai és Kommunikációs Táborban (ICC) való részvételre
2011-ben már a 17. alkalommal rendezik meg látássérült fiataloknak ezt a népszerű tábort. Az idén Olaszországban Firenze várja a 17-20 év közötti vak, alig- és gyengénlátó lányokat és fiúkat.
Januári IT Klub: pályázat a NASA Űrtáborban való részvételre
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány 2011. január 19-én az új év első informatikai ismeretterjesztő előadását tartotta a VÁI kultúrtermében. Ezúttal a Magyar Asztronautikai Társasággal (MANT) közösen kiírt pályázatról volt szó, ahol indulhatnak látássérült középiskolások is. Két nyertes (egy vak és egy gyengénlátó fiatal) ismét elutazhat a Huntsville-i (Alabama Állam, USA) NASA Nemzetközi Űrtáborba.
Újra indul a verseny a NASA űrtáborban való részvételért
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány szeretettel meghívja Önt 2011. évi első ismeretterjesztő informatikai klubjába, ahol ezúttal a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) ez évi pályázatáról lesz szó. Előadó: Bacsárdi László, a MANT főtitkára