Április 23-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának esélyegyenlőségi műhelybeszélgetésén tartott bemutatót a Lapról hangra csapatának két tagja.
Április 23-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának esélyegyenlőségi műhelybeszélgetésén tartott bemutatót a Lapról hangra csapatának két tagja.
Elemér a Láthatatlan Kiállítás egyik idegenvezetője. Öt és fél éve vakult meg. Korábban már rendelkezett számítógépes ismeretekkel, ezeket fejlesztette tovább a Budapesti Műszaki Főiskola speciálisan látássérült tanulóknak tartott ECDL-tanfolyamán. 2007 tavaszán meglepte Elemért a családja a JAWS 6.20 képernyőolvasó programmal, amelynek segítségével elvégezte az ECDL tanfolyamot, és megszerezte az ECDL bizonyítványt.
Április 14-én, szombaton a budapesti Vörösmarty téren, a Lions Klub rendezvényén járt a Lapról hangra csapata. A Lions Klub célja, hogy széles körű társadalmi összefogást megvalósítva segítse a vak és gyengénlátó embereket és mindenki mást, akinek állapota, körülményei, kora miatt támogatásra van szüksége. Az április 14-én megrendezett Lions Day, ahová a Lapról hangra csapata is meghívást kapott, ez alkalommal elsősorban a siketvak emberek számára történő adománygyűjtést tűzte ki fő céljául.
Ecsedi Csaba informatikus, programozó matematikus. Évtizedek óta foglalkozik a vak és gyengénlátó emberek által könnyen használható számítógépes megoldások keresésével, fejlesztésével. 2001. óta az Óbudai Egyetemen tart ECDL-tanfolyamot vak és gyengénlátó tanulóknak, akik a számítógépes alapismeretek mellett a számítógép-használatot lehetővé tevő JAWS képernyőolvasó program kezelését is elsajátítják. Az általa tartott tanfolyamokon a diákok egy része az állása megtartása érdekében szeretne ECDL-bizonyítványt szerezni, mások pedig versenyképesebbé akarnak válni a munkaerőpiacon. A visszajelzések szerint sokaknál szerepeltek a számítógépes ismeretek döntő tényezőként egy állás elnyerésekor.
17 és 20 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk a nemzetközi informatikai és kommunikációs táborba.
Szponzorainkat bemutató sorozatunkban elsőként Bácskai Lászlót, az Opticnet igazgatóját szeretnénk megismertetni honlapunk olvasóival. Az Opticnet olyan látszerészek csoportja, akik rendkívül magas színvonalon, sok év szakmai tapasztalatával segítenek ügyfeleiknek a számukra legmegfelelőbb szemüveg vagy kontaktlencse kiválasztásában. Üzleteik az egész országban megtalálhatóak. Az Opticnet jelentős pénzadománnyal támogatta alapítványunkat, valamint azért is nagyon sokat tesz, hogy minél többen segítsék munkánkat személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával.