Nehéz újrakezdeni az iskolát és a munkát a nagy nyári pihenés után? Belegondolni is rossz, hogy mindjárt itt lesznek az őszi, esős, unalmas hétköznapok?
Hírek
Továbbra is vezet a JAWS, de előretört az NVDA, győzött az iPhone
Idén májusban is megrendezte szokásos felmérését a WebAIM, az amerikai Utah Állami Egyetem Fogyatékosságügyi Központján belül működő nonprofit szervezet a vak emberek számítógépes felhasználói szokásairól. Az 1782 válaszadó többsége észak-amerikai vagy európai volt. A többségük közepes vagy haladó szintű felhasználója valamilyen képernyőolvasó szoftvernek, sőt a kétharmaduknak képernyőolvasóval működő mobiltelefonja is van. Az alábbiakban a felmérés legérdekesebb eredményeit emeljük ki.
Okostelefon látássérültek számára
Elkészült az első, kifejezetten látássérültek számára kifejlesztett okostelefon, amely a Georgie nevet kapta. Az érintőképernyős telefont hangvezérléssel lehet irányítani. Használata révén számos alkalmazás elérhetővé válik a vak és gyengénlátó emberek számára. – tette közzé a BBC. Szerző: Steffi Ophalvens
Megszűnnek a fizikai akadályok? Új, virtuális gátak épülnek helyettük?
A szerző Birkir R. Gunnarsson, az Izlandi Vakok Szövetségének az elektronikus segédeszközök akadálymentesítésért felelős szakembere.
Az RNIB és a PC Pro weboldal-akadálymentesítési kampányáról
Az RNIB (Brit Vakok Szövetsége) és a PC Pro egyesített erővel indított kampányt annak érdekében, hogy a cégek legalább minimális szinten akadálymentessé tegyék weboldalaikat és alkalmazásaikat a vak és gyengénlátó emberek számára.
Válogatás a Lapról hangra oldal legfrissebb cikkeiből
A Lapról hangra közösségi kezdeményezés célja, hogy önkéntes felolvasók segítségével az interneten keresztül meghallgathatóvá és letölthetővé tegyen vak és gyengénlátó emberek számára olyan cikkeket, amelyek kizárólag nyomtatott formában olvasható folyóiratban jelentek meg.