Hírek
17 és 20 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk a nemzetközi informatikai és kommunikációs táborba
17 és 20 év közötti látássérült fiatalok jelentkezését várjuk az idén 18. alkalommal megrendezett nemzetközi informatikai és kommunikációs táborba. A további tudnivalókat az alábbi, angol nyelvű felhívásban közöljük.
Közelkép nyerteseinkről: dr. Márkus Petra
Petra születésétől kezdve nem lát. Hetedik osztályig a Vakok Általános Iskolájának diákja volt, majd látó gyerekekkel tanult együtt. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ahol a 2010-2011-es tanévben szerezte meg diplomáját jogász szakon. Szabadidejében gyarapítja a már meglévő angoltudását, zenét hallgat, önvédelmi oktatáson vesz részt, vagy nagyokat játszik az unokaöccsével, Áronnal.
Második helyezettek lettünk a SozialMarie Alapítvány közönségszavazásán
Köszönjük, hogy az osztrák SozialMarie Alapítvány pályázatán ilyen sokan támogatták szavazatukkal BeLin-projektünket! Habár az utolsó pillanatokig vezettünk a közönségdíjért folyó versenyben, és több partner-közösségünk összefogásának köszönhetően több mint 1700 szavazatot kaptunk, végül a második helyen végeztünk és idén sajnos mégsem mi leszünk a közönségdíj nyertesei. A rengeteg szavazat, amit kaptunk, ennek ellenére is arra ösztönöz bennünket, hogy új lehetőségeket keressünk a Beszélő Linux továbbfejlesztésére és népszerűsítésére.
Közelkép nyerteseinkről: Tóth Sándor
Tóth Sándor azok közé a nyugdíjasok közé tartozik, akik nemcsak pihenéssel, hanem mások számára is hasznos munkával töltik nyugdíjas éveiket. Két egyesület tevékenységében is aktívan részt vesz, köztük két éve a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének alelnöke, illetve emellett szakít időt kedvenc hobbijára, a horgászatra is.
Közelkép nyerteseinkről – dr. Ozvári-Lukács Réka
„Nem mondhatjuk, hogy a JAWS a vakok számára az egyedül üdvözítő megoldás, azt viszont igen, hogy egy közkedvelt és hasznos szoftverről van szó.” Beszélgetésünk dr. Ozvári-Lukács Rékával.
Öt napig lehet még szavazni a BeLin-projektre!
Amint már hírt adtunk róla, alapítványunk saját fejlesztésű, ingyenes alternatívát kínáló termékét, a Beszélő Linuxot az osztrák SozialMarie Alapítvány pályázatán indulva szeretnénk tovább népszerűsíteni és fejleszteni. Kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy e-mailben leadott szavazatával a közönségdíjra jelöli a Beszélő Linuxot!
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről