Hírek
Lapról hangra hírek és cikkajánló 2014. március 31.
Felhívások
Szeretne másoknak segíteni, de kevés az ideje, vagy nem tudja, kinek, mikor, hol segíthetne a leghatékonyabban? Minden reggelét újságolvasással kezdi, és megosztaná másokkal is, amit érdekesnek talált kedvenc lapjában?
16 és 21 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk a nemzetközi kommunikációs és informatikai táborba
16 és 21 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk az idén 20. alkalommal megrendezett, látássérült fiataloknak szervezett nemzetközi kommunikációs és informatikai táborba.
„Feladatunk, hogy elolvassuk és véleményezzük a cikkeket” – beszélgetés Magyar Csabával
Csaba zongoratanár a Vakok Általános Iskolájában. Nemcsak tanít, de ő is tanul. Szívesen ismerkedik új hangszerekkel, közreműködőként részt vesz koncerteken. Örömmel szólaltatja meg a Nádor-terem orgonáját. Máskor pedig énekeseket, fuvolistákat kísér zongorán.
Lapról hangra hírek és cikkajánló 2014. március 11.
Cikkajánló 1./ A mese a lélek vitaminja – 1. rész Mi is a mese? Egyáltalán nem egy olyan kitalált történet, amivel a kisgyerekeket „szórakoztathatjuk”. A mese a valóság leképzése, továbbadása. Aki...
„Az életem fontos része lett a felolvasás, remélem, sokáig tudom folytatni.”
Beszélgetés dr. Fehér Melindával, a Lapról hangra egyik állandó felolvasójával
Vannak felolvasók, akiknek összeforr a hangja egy-egy folyóirattal. Amikor az olvasók a katalógust vagy az új írásokat böngészik, a címről sokszor azt is tudhatják, ki töltötte fel az adott cikket. Így sokan vannak, akik nemcsak témát, hanem felolvasót is választanak.
2014-ben is vezet a JAWS, növekszik a mobil eszközök használata, duplázott az Android
2012 májusa után idén januárban is elkészítette felmérését a WebAIM, az amerikai Utah Állami Egyetem Fogyatékosságügyi Központján belül működő nonprofit szervezet a vak emberek számítógépes felhasználói szokásairól.
Kiemelt információk
Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!
Adószámunk: 18171776-2-42.
Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről