A 2010/11-es tanévre középiskolásoknak és az alapképzésben résztvevő egyetemistáknak a Magyar Innovációs Szövetség meghirdette a 20. Ifjúsági és Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyt. A 91 induló egyike az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány honlapjáról már jól ismert vak fiatalember, Ócsvári Áron volt, aki ezen a rangos versenyen az egyik első díjat nyerte el a Tilitoli elnevezésű játékkal. A zsűri döntése értelmében a 2011. szeptember 23-28. között, Helsinkiben megrendezésre kerülő„22 EU Contest for Young Scientists európai megmérettetésen a három első díjazott, köztük Ócsvári Áron képviseli Magyarországot.
Kategória: Egyéb
IT Klub a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány május 26-án tartott informatikai ismeretterjesztő előadást, ezúttal rendhagyó módon a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Karbantartó Bázisán. A MALÉV leányvállalata, az Aeroplex Kft. munkatársainak jóvoltából látássérült embereknek volt lehetőségük megtekinteni és megtapintani egy utasszállító repülőgép pilótafülkéjét, kipróbálni a másodpilóta székét és ismereteket szerezni a repülésről.
Közelkép nyerteseinkről: Czagány Sándor
A 2010. évi, használt számítógépes pályázatunk egyik nyertese volt Czagány Sándor budapesti lakos is, aki öt évvel ezelőtt került a látássérült emberek sorstársi közösségébe. Kérdéseinkre szívesen válaszolt.
Amerikai felmérés a képernyőolvasó szoftverek használatáról
A WebAIM az amerikai Utah Állami Egyetem Fogyatékosságügyi Központján belül működő nonprofit szervezet, amely nemzetközileg is elismert szakértője az internetes akadálymentesség, hozzáférhetőség témájának. 2008 óta minden év végén elvégzik a képernyőolvasó szoftverek használatára vonatkozó internetes felmérésüket.
Pilótafülkében jártam… – beszámoló az utolsó tavaszi IT klubról
Az alábbiakban Soltész Miklós élménybeszámolóját olvashatják, amelyben az alapítvány által szervezett rendhagyó májusi IT Klub rendezvényről írt.
Bemutató TOPAZ olvasótévék eladók
Alapítványunk jelentős árkedvezménnyel kínálja fel eladásra eddig bemutató és demonstrációs célra használt TOPAZ olvasótévéit.
Közelkép BeLin felhasználóinkról: Ujfalusi Zoltán
Korábban már két olyan látássérült fiatalembert mutattunk be, akik rendszeres felhasználói az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány munkatársa, Hammer Attila és a Magyar Ubuntu Közösség fejlesztő munkája eredményeként megszületett Beszélő Linux, azaz BeLin operációs rendszernek. Ez alkalommal Ujfalusi Zoltánt kérdeztük tapasztalatairól.
Közelkép BeLin felhasználóinkról: Ócsvári Áron
A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola idén harmadikos diákja nevével már tavaly is találkozhattak honlapunk olvasói. Ő volt az egyik nyertese a Magyar Asztronautikai Társaság pályázatának, melynek eredményeként részt vehetett az Amerikai Egyesült Államokban rendezett NASA Nemzetközi Űrtáborban. Most a Beszélő Linux, azaz a BeLin felhasználójaként kérdeztük tapasztalatairól.
Vak és látó emberek együtt bicikliztek a Városligetben
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány több mint tíz éve dolgozik a vak és a gyengénlátó emberek társadalmi integrációjáért, esélyegyenlőségük megvalósulásáért. Céljai népszerűsítéséért május 14-én Tandem nap elnevezéssel szabadidős programot szervezett a Városligetben lévő Vakok Kertjébe. Az égiek is kegyesek voltak: kellemes, nyárias idő fogadta a több mint két órás rendezvény résztvevőit.
A vártnál nagyobb volt az érdeklődés a rendhagyó májusi IT Klub iránt
Május 5-én hirdettük meg rendhagyó májusi IT Klub rendezvényünket, amelynek során lehetőség lesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér karbantartó bázisának meglátogatására.