Tóth Sándor azok közé a nyugdíjasok közé tartozik, akik nemcsak pihenéssel, hanem mások számára is hasznos munkával töltik nyugdíjas éveiket. Két egyesület tevékenységében is aktívan részt vesz, köztük két éve a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének alelnöke, illetve emellett szakít időt kedvenc hobbijára, a horgászatra is.
Kategória: Egyéb
Közelkép nyerteseinkről – dr. Ozvári-Lukács Réka
„Nem mondhatjuk, hogy a JAWS a vakok számára az egyedül üdvözítő megoldás, azt viszont igen, hogy egy közkedvelt és hasznos szoftverről van szó.” Beszélgetésünk dr. Ozvári-Lukács Rékával.
Öt napig lehet még szavazni a BeLin-projektre!
Amint már hírt adtunk róla, alapítványunk saját fejlesztésű, ingyenes alternatívát kínáló termékét, a Beszélő Linuxot az osztrák SozialMarie Alapítvány pályázatán indulva szeretnénk tovább népszerűsíteni és fejleszteni. Kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy e-mailben leadott szavazatával a közönségdíjra jelöli a Beszélő Linuxot!
Akkreditált tanfolyami szolgáltatások az „Informatika a látássérültekért” Alapítványtól
Alapítványunk eddig is tartott képzéseket, elsősorban informatikai tanfolyamokat látássérült magánszemélyek részére. Most újabb mérföldkőhöz értünk: sikeres volt a Felnőttképzési Akkreditáló Testülethez (FAT) benyújtott mindkét program-akkreditációs kérelmünk. Így egyrészt egy napos, akkreditált alapozó képzést tudunk nyújtani az érdeklődő intézmények, szervezetek részére a látássérült emberek által használt informatikai eszközökről, másrészt tanúsítványt adó 120 órás informatikai alapképzést tudunk nyújtani látássérült magánszemélyek részére.
Közelkép nyerteseinkről: Bonta László
Bonta László Miskolcon élő informatikus és gyógypedagógiai asszisztens. Mivel előző munkahelyén, egy nemrég megszűnt rehabilitációs központban többek között vak és gyengénlátó emberek informatika oktatásával is foglalkozott, több szemszögből is be tud számolni a képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek használatáról. Informatikusként figyelemmel kíséri a JAWS és MAGic programok újabb verzióit, és napi szintű számítógép-használóként is nyitott az újdonságok iránt.
Kérjük, szavazzon a Beszélő Linuxra a SozialMarie Alapítvány pályázatán!
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány a SozialMarie Alapítvány pályázatán indulva szeretné biztosítani a Beszélő Linux disztribúció elterjedésének és további hasznosulásának lehetőségét. A BeLin segítségével a vak és gyengénlátó emberek számára akadálymentesen hozzáférhető a Linux operációs rendszer, ingyenes alternatívát kínálva a Windows-os világhoz képest. Hammer Attila programozó és társai évente adnak ki új és új verziókat az akadálymentes operációs rendszerből és a hozzá tartozó programokból, folyamatosan továbbfejlesztve azt.
Változások az alapítvány elérhetőségeiben
Március 1-jétől alapítványunk irodái továbbra is a Vakok Állami Intézetének XIV. kerület, Ida u. 7. szám alatt lesznek, azonban most már csak a félemeleti folyosó bal oldalán helyezkednek el.
A filmnarráció módszereiről
Néha nem is gondolná az ember, milyen foglalkozások vannak: a 35 éves Susanne filmekhez készít narrációkat.
Közelkép nyerteseinkről: Kimnach Alexandra
Alexandra, vagyis Szandi egy kedves, cserfes, mosolygós huszonkét éves lány. Három éve érettségizett és nyelvvizsgázott angolból. Nemrég fejezett be egy reflexológia tanfolyamot. Nagy álma, hogy gyerekekkel foglalkozhasson. Állandóan keresi a lehetőségeket önmaga és barátai számára. Többek között az új tanfolyamok, az érdekes programok megtalálásához használja a MAGic képernyőolvasó programot.
Megjelent a Nuance Talks&Zooms 5.30-as verziója
Az új verzió már támogatja a Symbian Belle operációs rendszer használatát, és mindenki számára ingyenes, akik licencüket 2007. november 13. után vásárolták. Ahogy a korábbi verziókban is, a Zooms képernyőnagyító alkalmazás csak a Series 60 3. és 5. generációs készülékekhez használható.