Meghívó a LESEK konferenciára
Szeretné kipróbálni az Infoalap honlapján látott segédeszközöket? Kíváncsi rá, hogy jelenlegi JAWS és MAGic programjához milyen frissítések érhetőek el, vagy csak azt szeretné megtudni, melyek az Ön által már ismert képernyőolvasó, – nagyító és mobiltelefonos szoftverek új lehetőségei?
Vagy csak kíváncsi azokra a fejlesztő kollégáinkra, akik évek óta azon dolgoznak, hogy Ön és a többi vak és gyengénlátó ember a leginkább naprakész programokat, tananyagokat és informatikai újdonságokat használhassa?
Ha ezekre a kérdésekre igen a válasza, akkor ne hagyja ki idén sem a LESEK konferenciát, ahol kipróbálhatja az Infoalap által forgalmazott segédeszközöket, felteheti kérdéseit, elmondhatja ötleteit, és meghallgathatja alapítványunk elnökének, Szuhaj Mihálynak az előadását azokról az új utakról, amelyeken haladva mindenki számára láthatóvá válik a világ.
A konferencia ideje:
2014. november 19. szerda, 10-18 óra között.
Helye:
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
1146 Budapest,
Hermina út 47.
Honlapja: www.lesek.hu
Találkozzunk idén is a konferencián, amelynek végén talán éppen Ön nyeri meg azt az ajándékcsomagot, amelyben ott lesz az alapítványunk által felajánlott értékes nyeremény is!
Kiemelt információk
Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!
Adószámunk: 18171776-2-42.
Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről