Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Közelkép nyerteseinkről: Takács László

Ha a Pápán élő Takács Lászlót egy szóval kellene bemutatni, azt mondhatnánk, ezermester. Olyan mesterember, aki ért a fához, a fémhez, és akinek öröm és elégedettség van a hangjában, amikor a munkájáról mesél.

László 1977 óta él Pápán. Először egy jól látókat foglalkoztató munkahelyen dolgozott közel hét évig. Ezután már látássérültként kisvállalkozó volt tizenhét évig, jelenleg pedig egy pápai rehabilitációs munkahelyen dolgozik. Elsősorban fa- és fémmegmunkálással foglalkozik. Szabadidejében készít magának tölgyfából törzslambériát vagy az új parketta elkészítésén munkálkodik.

A műhelyében lévő gépeket egy számítógéppel összekötve használja. Nem kis időbe került, mire megtalálta azokat a programozókat, akik elég nyitottak és leleményesek voltak ahhoz, hogy kifejlesszék a szükséges szoftvert, és összekössék a számítógépet azokkal az esztergáló és fémforgácsoló gépekkel, amelyeket szintén sok idő és anyagi ráfordítás után végül is sikerült Lászlónak megvásárolnia. Telefonos interjúnk alatt egy kis ízelítőt is kaptam a gépek működéséből. Amikor László néhány milliméternyire megmozdította a megmunkálás alatt lévő fémet, a munkagéppel összekötött számítógépben lévő szoftver kimondta az elmozdítás nagyságát. A gépben lévő fémdarab három irányba mozdítható. A szoftver a legkisebb elmozdulást is jelzi, kiírja egy Word-dokumentumba; így rögtön ellenőrizhetők és módosíthatók a beállított távolságok. Különös élmény volt hallgatni, hogy milyen otthonosan mozog a gépek között, és olyan lelkesedéssel, szakszerűen mesél, hogy a gépekhez nem értő hallgató csak a fejét kapkodja a meglepetéstől.

Mivel Lászlónak a munkája során a milliméternyi távolságok is számítanak, fontos, hogy pontosan hallja a számítógép által felolvasott számokat. A gépén jelenleg futó program segítségével nem lehet tisztán megkülönböztetni a négyes és a hetes számot, ezért is pályázott László a mostani programjánál érthetőbben beszélő JAWS 11-re. A legújabb JAWS nemcsak a munkájában jelent majd nagy segítséget, hanem tanulási, önképzési alkalmat is biztosít. Amikor ugyanis nem a munkahelyén vagy a műhelyében dolgozik, akkor számítógépezni tanul. Szeretné bővíteni számítástechnikai ismereteit, elsajátítani az internethasználatot.

Beszélgetésünket azzal zártuk, hogy László felajánlotta, amennyiben van rá érdeklődő, programozó mérnök ismerősével közösen szívesen segít az ipari programozásban, a kíváncsiaknak megmutatja a gépeit. Köszönjük a felajánlást és az érdekes, géphangokkal alátámasztott beszélgetést. Sok sikert kívánunk a további munkálkodáshoz, amelyet nemsokára remélhetőleg a JAWS legújabb verziója tesz majd könnyebbé!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére