Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Januári IT Klub: pályázat a NASA Űrtáborban való részvételre

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány 2011. január 19-én az új év első informatikai ismeretterjesztő előadását tartotta a VÁI kultúrtermében. Ezúttal a Magyar Asztronautikai Társasággal (MANT) közösen kiírt pályázatról volt szó, ahol indulhatnak látássérült középiskolások is. Két nyertes (egy vak és egy gyengénlátó fiatal) ismét elutazhat a Huntsville-i (Alabama Állam, USA) NASA Nemzetközi Űrtáborba.

A megjelenteket az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány elnöke, Szuhaj Mihály köszöntötte, aki emlékeztetett arra, hogy 2010-ben az alapítvány közreműködésével először pályázhattak látássérült középiskolások a NASA Nemzetközi Űrtáborban való részvételre.  A két nyertes, Ócsvári Áron és Velegi István az alapítvány önkéntesével, Szelinger Tamással utaztak az USA-ba, és felejthetetlen élményekkel tértek haza. A MANT az utazás és a részvétel összes költségeit biztosította. Bacsárdi László, a MANT főtitkára a 2011. évi pályázatról tájékoztatta az érdeklődőket. Elöljáróban az alábbi tudnivalókat mondta el:

Az USA-ban az 1980-as évektől rendeznek űrtáborokat Huntsville-ben (Alabama állam), ahol heti rendszerességgel diákok százai szerezhetnek ismereteket az űrhajózásról, és hogy milyen űrhajósnak lenni. 1990 óta pedig a látássérült diákok számára speciális körülmények között is szerveznek ilyen tábort minden ősszel.  Az USA számos államából, illetve néhány európai országból érkeznek ide fiatalok egy hétre. (Az idén ez szeptember 24-29-e között lesz.)

Az idei pályázatnak a 50 évvel ezelőtti, első emberi űrutazás adott aktualitást. Témaköre: Ember az űrben – Gagarin öröksége. E mellett számos altéma is szerepel a pályázati kiírásban, melyről részletesen tájékozódhatnak a www.mant.hu/diakpalyazat honlapon. Bacsárdi László arra is felhívta a figyelmet, hogy a 11-14 éves korosztály is küldhet be pályázatot, közülük a nyertesek értékes ajándékban részesülnek.

Az előadás végén a Nemzetközi Űrtáborban járt látássérült fiatalok, Ócsvári Áron és Velegi István, valamint kísérőjük, Szelinger Tamás beszélt élményeikről sok-sok fényképpel illusztrálva. Mindhárman felhívták az idén pályázók figyelmét az angol nyelvtudás fontosságára, illetve hangsúlyozták, hogy a legfontosabb, amit az egy hét alatt megtanultak: a csapatmunka fontossága. A résztvevők számos kérdést tettek föl, végül a közönség soraiból Tóth Gábor és Velegi Dorottya egy-egy hangoskönyvvel távozhatott.

Az előadás teljes hanganyagának letöltése (mp3, 31 MB)

Letölthető továbbá Bacsárdi László MANT-főtitkár prezentációja PDF formátumban:
Bacsárdi László: Vár a világűr, prezentáció

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére