Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

December 3-a, a fogyatékos emberek világnapja

A fogyatékos emberek világnapján érdemes elgondolkozni azon, hány olyan ember van a közvetlen ismerőseink, esetleg családtagjaink között, aki a fogyatékossága miatt máshogyan, talán nehezebben, talán lassabban, vagy éppen ugyanolyan gyorsan, mint bárki más, csak segédeszközöket használva, végzi a hétköznapi tevékenységeket. Gondoljuk csak végig egy napunkat a felkeléstől, az öltözködésen, reggeli készülődésen, munkába induláson át, mennyi apró cselekvésből, mozdulatból, megoldandó feladatból áll össze a nap. Aztán jön a munka, tanulás, már ha magától értetődő az, hogy dolgozunk, tanulunk.

A fogyatékos embereknek természetesen ezek a hétköznapi feladatok és a munka, tanulás, nyüzsgés a városi forgatagban, moziba, színházba járás, sportolás ugyanolyan igénye, mint a nem fogyatékossággal élőknek, de az, hogy mennyit tudnak ezekből a hétköznapi tevékenységekből egyedül, mennyit egy másik ember segítségével, és mennyit egy segédeszközzel megvalósítani, már nem egyszerű kérdés. Az „Informatika a látássérültekért" Alapítvány megalakulásától kezdve azon dolgozik, hogy a vak és gyengénlátó emberek – az informatika nyújtotta támogató technikák használatával – minél önállóbban éljék hétköznapjaikat. Számunkra soha nem az a kérdés, hogy mi az, amit egy látássérült ember nem tud elvégezni, hanem az, hogyan segíthetünk abban, hogy el tudja látni azt a feladatot, amit szeretne. Beszélhetünk az általunk akadálymentesített honlapokról, vagy szoftveradományozásainkról, amelyek révén látássérült magánszemélyeket és látássérülteket segítő intézményeket juttatunk hozzá a Magyarországon elérhető legkorszerűbb képernyőolvasó és nagyító szoftverekhez. Ezek nélkül elképzelhetetlen lenne számukra a számítógép-használat, tehát a munka, a tanulás, az információszerzés. Megemlíthetnénk a látássérült munkatársaink által, az érintettség kreativitásával fejlesztett és honosított többi programot, mint amilyen a Beszélő Linux, vagy a tananyagokat, amelyek a látássérültek informatikaoktatását segítik. Habár ezekre mind-mind büszkék vagyunk, a legnagyobb örömöt talán az okozza, amikor egy-egy személyes visszajelzést kapunk egy ügyfelünktől, hogy mióta a mi megoldásainkat használja, könnyebben boldogul a számítógéppel, vagy mióta a Lapról hangra közösségi kezdeményezés olvasója lett, úgy érzi, hogy könnyedén és tájékozottan tud ismerősökkel vagy csak idegenekkel buszon, vonaton beszélgetni az újságokban megjelent hírekről.

A fogyatékos emberek napja alkalmából arra kérjük honlapunk látó olvasóit, hogy játsszanak el a „mi lenne ha, mit csinálnék ha" ötlettel, és válasszák ki napjuk egy mozzanatát, amikor kipróbálják, hogy egy-egy hétköznapi tevékenységet hogyan old meg valaki, aki látássérült. Az ötleteknek csak a fantázia szab határt. Nyugodtan próbálkozhatnak bekötött szemmel történő öltözködéssel, reggeli- vagy ebédkészítéssel, akár írhatnak nekünk a monitor kikapcsolása után, ígérjük, ha megkapjuk az üzenetüket, elolvassuk. Ha útnak indulnak, fehér botot és néhány jó tanácsot kérjenek útravalóul látássérült ismerőseiktől. Ha pedig Ön látássérült, és egy kaján vigyorral éppen megjegyezni készül, hogy ebben a játékban legfeljebb tanácsadóként szerepelne, akkor arra kérjük, gondolkozzon el azon, milyen technikai megoldás, új eszköz, lehetőség segítené Önt a legjobban abban, hogy zökkenőmentesebbek legyenek a hétköznapok. Ki tudja, talán jövőre, a fogyatékos emberek napjára, vagy az utána való évre, megvalósul valami abból, amit most szertelen fantáziával és játékos kedvvel kigondol.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére