Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Az amerikai Vakok Nemzeti Szövetsége elismerően nyilatkozott az Apple-ről, amiért beépítette az iPad-be a VoiceOver alkalmazást

Alapítványunk is figyelemmel követi az érintőképernyős készülékek megjelenésének trendjét, és igyekszünk felmérni, hogy ez milyen hatással van a látássérült emberek hosszútávú informatikai lehetőségeire. A vak emberek valóban nem tudják majd használni ezeket? A kérdést nem dönti el, de érdekes az Amerikai Vakok Szövetségének állásfoglalása az (érintőképernyős) Apple iPad készülék megjelenése kapcsán, amelyet az alábbiakban Szabó-Kállay Anna fordításában közlünk.

Az amerikai Vakok Nemzeti Szövetsége, az ország legnagyobb, vak emberekkel foglalkozó szervezete elismerően nyilatkozott az Apple-ről, amiért beépítette a VoiceOver alkalmazást az iPad-be. A VoiceOver egy text-to-speech, azaz az írott szöveget hanggá alakító alkalmazás, ami az érintőképernyőn is működik, így a vak felhasználók önállóan is használhatják az eszközt. A VoiceOver megtalálható az Apple Mac operációs rendszerében, az iPhone 3G telefonban, és a legutóbbi iPod Touch médialejátszó készülékekben is.

iPad, a képen jelezve, amit a készülék felolvas

Amint azt Dr Marc Maurer, a Vakok Nemzeti Szövetségének elnöke elmondta: "A Szövetség elismerésben részesíti az Apple-t, amiért várva-várt készülékében, az iPad-ben is elérhetővé tette a VoiceOver "képernyő-pótló" alkalmazást. Így a vak vásárlók, látó barátainkhoz és kollégáinkhoz hasonlóan attól a pillanattól kezdve osztozhatnak az új eszköz használatának élményében, hogy kiveszik azt a dobozból. Termékeinek akadálymentesítésével az Apple olyan példát állít, amit véleményünk szerint az elektronikai ipar többi tagjának is követnie kellene. Továbbá, a tény, hogy az Apple sikeresen integrált egy képernyőolvasó alkalmazást az érintőképernyős technológiájába, azt mutatja, hogy az érintőképernyő nem állhat annak az útjában, hogy a vak emberek elektronikai berendezéseket használjanak.

Korábban 2009. szeptember 22-én az amerikai Vakok Szövetsége különleges díjjal jutalmazta az Apple-t, amiért akadálymentessé tette az iPhone-t.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére