Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Átadták a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság díjait

A Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság (NJSZT) az idén november végén harmadik alkalommal rendezett Digitális Esélyegyenlőség címmel konferenciát. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.

A konferencián olyan fontos kérdésekre keresték a választ, mint hogy hol tart a digitalizálás Magyarországon vagy hogy melyek az információs társadalom legújabb vívmányai és mire jó ez az embereknek.

A konferencián számos kitűnő előadás mellett sor került a Neumann János-díj átadására is. Az idén Szuhaj Mihálynak, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány ügyvezetőjének és kuratóriumi elnökének ítélték oda a rangos elismerést. A díjjal azokat tünteti ki az NJSZT, akik a számítástechnikai kultúra kialakításában, a társadalom informatizálásában jelentős eredményeket értek el. A Társaság névadójának emlékét őrző érmet 1976 óta adják ki, évente maximum három fő részére. Az idei kitüntetett, Szuhaj Mihály az oktatás terén a hátrányos helyzetű, látássérült személyek informatikához való hozzáférésének biztosítása érdekében kifejtett tevékenységéért, a számítástechnikai kultúra elterjesztéséért és a digitális esélyegyenlőség megvalósításáért részesült a díjban.

Szuhaj Mihály az NJSZT díjátadáson

Az NJSZT a méltatásban külön kiemelte, hogy mindaz, amit Szuhaj Mihály vakon elért, emberfeletti akaratról és teljesítményről árulkodik. A kihívások ma sem riasztják vissza, sőt, inspirálják azok a célok, melyekről más álmodni sem mer! Szuhaj Mihály korábban a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Informatika Csoportját vezette, majd megalakulása, 2001. óta az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány kuratóriumi elnöke és ügyvezetője. Ebben a minőségében legfőbb érdeme a Windows alatt működő képernyőolvasó program honosításának irányítása, amely a látássérült emberek körében jelentős áttörésnek bizonyult. A windowsos számítógépek meghangosítása „láthatóvá tette” a vak és a gyengénlátó emberek számára is a világot. Többé nem gond a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés, az internetezés és az e-mail küldése-fogadása.

Az alapítvány és Szuhaj Mihály nevéhez fűződik még néhány képernyőnagyító program honosításának irányítása, informatikai eszközök és szoftverek adományozása a rászoruló látássérült embereknek, bankautomaták, mobil telefonok meghangosítása és a látássérült emberek informatika-oktatásának biztosítása.

A konferencián átadták még a Tarján-emlékérmet is, melyet a számítástechnika oktatásában és népszerűsítésében kiemelkedő munkát végzők kaphatják meg. Az emlékérmet 1987-ben alapították és Tarján Dezsőről, az NJSZT első elnökéről nevezték el. 2009-ben a díjat a következő személyek vehették át: Borsodi László (Gárdonyi Géza Általános Iskola), Szabó András (Petrik Lajos Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola) és Takács Attila (Jedlik Ányos Gimnázium).

Végül kiosztották az idei Kalmár-díjat is, melyet azok kaphatnak, akik a számítástudományban és a számítástechnika alkalmazásában értek el kimagasló eredményeket. Az 1976-ban alapított díj Kalmár László, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a „kibernetika tudományok atyja” nevét viseli. Az idei díjazottak: Kátai Attila (Nav’N’Go Kft.), Nagy M. Zoltán (Cardinal Kft.).

Az NJSZT minden kitüntetettnek további sikeres munkát kívánt.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére