Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A Lapról hangra csapata a Vörösmarty téren

Április 14-én, szombaton a budapesti Vörösmarty téren, a Lions Klub rendezvényén járt a Lapról hangra csapata. A Lions Klub célja, hogy széles körű társadalmi összefogást megvalósítva segítse a vak és gyengénlátó embereket és mindenki mást, akinek állapota, körülményei, kora miatt támogatásra van szüksége. Az április 14-én megrendezett Lions Day, ahová a Lapról hangra csapata is meghívást kapott, ez alkalommal elsősorban a siketvak emberek számára történő adománygyűjtést tűzte ki fő céljául.

A megnyitó előtt már javában dolgoztak a különböző Lions Klubok csapatai, hogy minden zökkenőmentes legyen. Hamarosan az utolsó lufit is felfújták, és a legapróbb technikai akadályt is elhárították a mi sátrunk körül is, amelyről büszkén mondhatjuk, hogy technikailag a legfelszereltebb sátor volt, aminek a tapasztalt lionsosok is a csodájára jártak. A rendezvény megnyitója előtt a helyi lakosok már kíváncsian kérdezgették, hogy mi készül itt, az eseményt nyitó koncertre pedig a sok kíváncsiskodóból valóságos kis közönség állt össze.

A rossz idő miatt sajnos jóval kevesebben látogattak el a programra, mint amennyi érdeklődőre számítottak a szervezők. Így is sikerült azonban néhány nagyon lelkes új felolvasót toboroznunk, akik közül az egyik rögtön meg is tudakolta a technikai feltételeket, és csak a körülöttünk zajló koncert tartotta őt vissza az azonnali felolvasástól. Megígérte viszont, hogy otthon alaposan megnézi a Lapról hangra oldalt, és fel is olvas valamit, ha már a helyszínen sajnos nem volt rá lehetőség. Miközben a felolvasókkal ismerkedtünk, a kivetítőn látni lehetett a Lapról hangra oldalt, sőt aki nagyon fülelt, azt is meghallhatta, melyek a legfrissebb cikkek, hiszen azokból szinte szünet nélkül le is játszottunk jó néhányat.

Egy órakor, picit összefagyva és fogvacogva, de a kilátogatóknak nagyon örülve indultunk hazafelé. Köszönjük a Lions Klubnak a meghívást és a színes programot! Bízunk benne, hogy a következő hasonló rendezvényeken is részt vehetünk, és még több felolvasónkkal és olvasónkkal lesz alkalmunk személyesen is megismerkedni!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére