Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A JAWS 14 honosításáról

Örömmel jelentjük be, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a népszerű JAWS for Windows képernyőolvasó program fejlődése. A Freedom Scientific cég szakemberei immár a 14.0 verzión dolgoznak, melynek publikus béta változata (egyelőre angol nyelven) hamarosan elérhetővé válik. Alapítványunk is megkezdte a 14.0 változat honosítási munkálatait annak érdekében, hogy magyar felhasználóink kezébe adhassuk a legújabb technológiák által nyújtott lehetőségeket.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül a JAWS for Windows 14.0 és a korábbi, honosított változatként meg nem jelent verziók főbb újdonságait emeljük ki:

Windows 8 támogatás

Microsoft 2012 őszén megjelenő új operációs rendszere lázban tartja az IT szakembereket és az érdeklődő nagyközönséget is. Új megjelenésről, megújuló szolgáltatásokról valamint a számítógép és a mobiltelefonok közeledéséről lehet olvasni a szaklapokban. A JAWS 14.0 változattal a Windows 8 a látássérült emberek számára is kezelhető lesz. Használhatóvá válik az új Start képernyő, melyen csempék formájában jelennek meg a programjaink, lehetőség lesz az új Internet Explorer 10 böngésző használatára csakúgy, mint az új stílusú alkalmazások kezelésére.

Vocalizer Direct

Korábban a JAWS képernyőolvasóval többek között használható volt a Nuance cég Real Speak beszédmotorjával, amely számos nyelven érhető el, s jó minőségének köszönhetően ideális hosszabb szövegek olvasásához. Ezt a beszédmotort váltja most fel a Vocalizer, mely szintén a Nuance cég terméke, tulajdonképpen a Real Speak továbbfejlesztése. A Vocalizer már magyar nyelven is elérhető lesz a JAWS for Windowsban!

Bárki ingyenesen letöltheti és használhatja az új beszédmotort, aki a JAWS 14.0 demo vagy hitelesített példányával rendelkezik. Demo változat esetén, ahogy eddig is, 40 perces használat után újra kell indítani a számítógépet, ilyenkor ismét 40 perc kipróbálási idő áll a felhasználók rendelkezésére.

Microsoft Office 2007 és 2010

A Microsoft népszerű irodai programcsomagjának támogatása jelentősen javult a JAWS 14.0 változatban. A képernyőolvasó működése érezhetően gyorsabb a Word és az Excel használata közben, egy új kényelmes módszer lehetővé teszi a szalagmenük használatát, valamint az Outlook programban a leveleinket is könnyebben olvashatjuk el, mint korábban.

Internethasználat

Az Internet Explorer és a Mozilla Firefox használatakor javított weboldalkezeléssel, s az új internetes technológiák, mint például az ARIA támogatásával találkozhatunk.

Mozilla Thunderbird támogatás

A JAWS 14.0 beépített szkriptek segítségével teszi kényelmessé az ingyenes és nyílt forráskódú népszerű levelezőprogram használatát.

Képernyőképek karakterfelismerése

A számítógép használata közben előfordulhat, hogy szükségünk van egy megjelenő képen lévő szöveg elolvasására. Ez a kép lehet például egy DVD-film menürendszere, vagy egy olyan PDF fájl, mely nem tartalmaz szöveges információkat. Ebben az esetben nyújt segítséget a JAWS for Windows Omnipage optikai karakterfelismerő motorral működő szolgáltatása. Ez a következőképpen működik: a megjelenő képről megkísérli leolvasni a rajta lévő szöveget. Ezt a felhasználó egyrészt elolvashatja, másrészt egy szövegrészre akár rá is kattinthat, így aktiválva például egy DVD-film menüjének egyik elemét.

Reméljük, hogy a fenti néhány újdonság felkeltette érdeklődését! Olvassa honlapunkat rendszeresen, hisz a közeljövőben még több információval, illetve újdonsággal jelentkezünk!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére