„Mindannyiunk számára jó érzés örömet szerezni”
Beszélgetés Jobbágy Eszterrel, a GNM Színitanoda beszédtechnika tanárával
Tavasszal több oktatási intézménnyel szerződést kötöttünk, amelyek diákjai és oktatói vállalták, hogy rendszeresen felolvasnak a Lapról hangra oldalon regisztrált látássérülteknek. Cikkállományunk ezeknek a felolvasásoknak köszönhetően naponta gyarapszik. Nagyon fontos az is, hogy nemcsak érdekes cikkeket kapunk, hanem a felolvasások színvonala is magas: szép, érthetően, az írottak hangulatát maximálisan visszaadó felolvasások érkeznek hozzánk.
A következőkben a tavasszal hozzánk csatlakozott oktatási intézmények egyikének, a Gór Nagy Mária Színitanodának a tevékenységét és a Lapról hangra kezdeményezéshez történő csatlakozásának motivációját ismerhetik meg az iskola beszédtanárával, Jobbágy Eszterrel folytatott beszélgetésben. Mindenkinek a figyelmébe ajánljuk ezt a cikket, aki megszerette a GNM diákjainak sokszínű, lendületes, szórakoztató felolvasását.
„A GNM SZÍNITANODA 1984-ben jött létre, az 1993/94-es tanévtől államilag elismert végzettséget adó, érettségire épülő művészeti szakközépiskola. Büszkék vagyunk arra, hogy a középfokú színész szakképzés egyik legrangosabb oktatási intézménye nyitott mindazon jelentkezők számára, akik a színészi hivatást érzik magukénak, és egy életre szóló elkötelezettséget éreznek magukban a színészet iránt. A képzés során a hallgatók a színészmesterség, filmszínészet és művészi beszéd órákon kívül magas óraszámban tanulják a készségfejlesztő (ének, tánc, beszédtechnika) és az elméleti tárgyakat is. A rendszeres színpadi gyakorlatot többek között a Thália Színházzal kötött megállapodással biztosítjuk, ahol rendszeresen láthatják növendékeink előadásait. Továbbá évente 60- 80 előadást játsszunk különböző helyszíneken az Élő Színházi Irodalom programunk megvalósításaként.
Immár 6. éve tanítok a Gór Nagy Mária Színitanodában. Logopédusként, beszédtechnika tanárként elsődleges feladatom a beszédtechnika tantárgy oktatása, illetve feladataim közé tartozik a hallgatók beszédállapotának megfelelő egyéni korrekció. Az órákon az elméleti ismeretek elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetek a gyakorlatra. Fontosnak tartom, hogy a képzés ideje alatt a hallgatók elsajátítsák a színpadi követelményeknek és a magyar nyelv követelményeinek megfelelő, tiszta és érthető beszédet, illetve ennek alkalmazásával sikeresen közvetítsenek a nézők vagy hallgatók felé, legyen szó akár a színpadi, vagy filmes munkákról, szinkronizálásról.” – tudjuk meg a bemutatkozásból.
A GNM mindig is fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást, így tehát diákok és tanárok számára is egyértelmű volt, hogy a kezdeményezés mellé áll, mesél tovább Eszter.
Természetesen arra is kíváncsi voltam, mi alapján dől el, hogy kik lesznek a felolvasóink.
„A felolvasásokhoz szerettük volna olyan hallgatók közreműködését kérni, akiknek beszéde már alkalmas arra, hogy a felolvasott cikkeket mind a hangadás, mind az artikuláció terén tökéletes tisztasággal közvetítse. Éppen ezért a hallgatóktól egy rövid hangfelvételt kértem, és ez alapján döntöttem el, hogy kik fogják elkezdeni a hangfelvételek készítését. Összességében azonban a felolvasók száma folyamatosan növekszik. A tanév folyamán rengeteg további hallgató mutatott olyan mértékű fejlődést, ami alapján ők is elkezdhették a munkát a programban.” –avat be minket a tanárnő a kiválasztás folyamatának kulisszatitkaiba.
Biztosan nem volt könnyű eldönteni, milyen újságot válasszanak a felolvasáshoz. Itt is nagyon sok szempontot kellett figyelembe venni.
„Az első felolvasáshoz a Nők Lapja magazint, majd a másodikhoz az IPM folyóiratot választottuk. Célunk az volt, hogy a lehető legtöbb területről olvassunk fel cikkeket, hogy minden hallgató érdeklődési körének megfelelő felvételeket tudjunk készíteni. Megfigyeltük, hogy a visszajelzések alapján milyen témák iránt érdeklődnek a Lapról Hangra hallgatói. Így tudtuk meg azt, hogy a pszichológiai, jótékonysági cikkeket nagy érdeklődés övezi, illetve azt is, hogy vannak gyermek-hallgatók is, így 1-1 felolvasás alkalmával figyelünk arra, hogy mese is kerüljön a felvételek közé. Ezeket az igényeket legjobban a Nők Lapja magazin elégítette ki, ezért erre esett a végleges választás. A cikkeket én válogatom ki a hallgatók részére. Figyelemmel kísérem a hallgatók érdeklődési körét is, úgy gondolom, hogy ezt a végeredményen is hallani lehet. Ezen kívül – a visszajelzések alapján újdonságként – a hallgatók javaslatára a riportokat két növendéknek osztom ki. Így meg tudjuk valósítani a párbeszédes helyzetet, ami élvezhetőbbé teszi a hallgatók számára a felolvasást. A cikkek 3 hetente kerülnek felolvasásra, az eddigi feltöltések alapján alkalmanként átlagosan 2-2,5 órányi anyagot töltünk fel. Ez körülbelül 30-35 cikk alkalmanként.”
Eszter örömmel mondja el, hogy a felolvasásokról eddig csupa-csupa pozitív visszajelzést kapott a diákoktól, akik kíváncsian, várakozva figyelik, mit szólnak a látássérült olvasók az általuk feltöltött cikkekhez. A köszönetnyilvánításokat, kedves, biztató visszajelzéseket kirakják az iskola fórumaira. Fontos, hogy a felolvasás nemcsak önkéntes munka a GNM tanulói számára, hanem lehetőség a fejlődésre is. Örömmel számol be róla Eszter, ahogyan egy-egy diáknak és neki, mint tanárnak is feltűnik, mennyit fejlődött az adott felolvasó artikulációja, hangsúlyozása és szövegértése a hangos olvasásnak köszönhetően.
A cikkfeltöltésnek mára bevált gyakorlata van. Eszter eljuttatja a tanulókhoz a kiválasztott cikket, segít a felvétel megvágásában, az apróbb hibák kijavításában. Erre azonban egyre kevesebb szükség van, mert szinte kivétel nélkül jó minőségű, feltöltésre kész cikkek érkeznek hozzá.
Az iskola további együttműködést is tervez alapítványunkkal.
Köszönjük az eddigi felolvasásokat.
A következő diákok vettek részt a munkában, akikre – Eszterhez csatlakozva – mi is büszkék vagyunk:
Szabó Arnold, Kunsági Éva, Molnár Kata, Takács Máté, Zalán Martin, Kátai Norbert, Gór-Nagy Erika, Telegdi Kamilla, Németh Renáta, Szekér Gergő, Enyingi Zsófia, Dobrovszki Dóra, Hevesi-Tóth Evelin, Gerencsér Dániel, Hajdú Zsuzsa, Bajnóczi Bettina, Geri Tamás, Géczi Zsófi, Sipos Judit, Dandé Daniella, Kereki Anna, Domnanits Lilla, Kókai Dóra, Dóra Ádám, Csáki Edina, Szőke Dániel, Müller Claudia, Tóth Regina, Váczi Sára, Valázsik Péter, Schmelzer Claudia, Fecske Dávid, Rádai Boglárka, Szívós Tamás, Szalóki Martina, Vona Eszter, Erki Gabriella, Ábel Stella, Bodor Szabina, Rácz Katalin, Takács Zalán.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről