Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Angyalszárnyakkal a látássérültekért

Beszélgetés Agárdi Szilviával, a Vodafone Főállású Angyalával, aki az Infoalap munkáját segíti

Honlapunk olvasói közül biztosan sokan ismerik Agárdi Szilvit énekesként, és rendszeresen figyelemmel kísérik Facebook-oldalát. Most megtudhatják, milyenek a hétköznapjai, mennyire fér meg egymás mellett a középiskolás lány diákélete és az énekes közege. Az is kiderül, hogyan készül, és miket tervez a Vodafone főállású angyalaként az Infoalapnál történő munkavégzés során.

 Szilvi 1995-ben született Zalaegerszegen. Látókkal együtt járt óvodába, így kiskorától kezdve természetes volt számára, hogy ő „nem más”, hanem egy a sok gyerek közül. Szülei mindig is figyeltek rá, hogy megkapja azokat a lehetőségeket, megélhesse azokat az örömöket, amelyek hozzátartoztak a vele egyidősek hétköznapjaihoz. Így mesél arról, mi mindent köszönhet szülei felfogásának:

„A szüleim mindig is úgy neveltek, mint egy látó gyereket, nem különböztettek meg. Nem akarták, hogy azt érezzem, hogy más vagyok. Ennek köszönhetem pozitív felfogásomat is.”

 Az általános iskolában nyitott, kreatív tanárai voltak, akik különleges, személyre szabott módszerekkel tanították meg neki a síkírást. Első iskolás évei nemcsak a tanulás örömével ajándékozták meg, hanem már ekkor kiderült, hogy szívesen és szépen énekel. Sorra nyerte a népdalversenyeket. Mostanra már a popzene váltotta fel dalainak nagy többségét, de repertoárjában megtalálhatóak a népdal-feldolgozások is. Most is jó érzés fogja el, ha visszaemlékszik első szerepléseire. Lelkesedéssel, nagy-nagy szeretettel beszél az általános iskola időszakáról, amit jelenlegi középiskolája váltott fel.

 Milyenek is Szilvi középiskolás napjai? Jórészt olyanok, mint bármelyik másik tizenévesé.

„A sulis hétköznapjaim teljesen átlagosak, csak van néhány segédeszközöm. Az osztálytársaim ugyanúgy kezelnek, mint bárkit, soha nem különböztettek meg.”

Talán ez lehet népszerűségének egyik titka, hogy a matekórák, fizikadolgozatok mellett maximalizmusra törekedve készül az énekesi pályára. Sokaknak feltűnik a kettősség, a tizenkilenc éves lány, aki barátnőkkel beszélget, dolgozatot ír, közben pedig hivatásos énekesként egyik szereplésről a másikra jár. Énekesi feladatai átalakították iskolás napjait, de a barátságain nem változtattak. Bármennyi fellépésre és próbára is kell mennie, a barátnőkkel való nagy-nagy beszélgetéseket semmiképpen nem mulasztaná el.

„Zsuzsi barátnőmnek eleinte nagyon rossz volt, hogy nem vagyok ott végig a suliban, de nagyon drukkolt nekem. Vele főleg telefonon tartom a kapcsolatot, másik nagyon jó barátnőmmel, Fannival pedig írásban.”

Szabadidejében a barátnőkkel történő találkozásokon kívül Szilvi rengeteget gyakorol, tanul, sportol. Szeret együtt lenni testvéreivel, vagy csak egyszerűen üldögélni, Lili cicát cirógatni.

 A sok-sok tennivaló mellett Szilvi úgy érezte, van még ereje, kedve ahhoz, hogy egy új feladatba is belevesse magát. Egy ismerőse ajánlotta számára a Vodafone Főállású Angyal pályázatán történő indulást.  Korábban is volt kapcsolata alapítványunkkal, ezért esett ránk a választása „angyalkodási” területként.

„Volt korábban is kapcsolatom az alapítvánnyal, mert ők segítettek a laptopomhoz programot szerezni. Nagyon rokonszenves volt bennük, hogy segítőkészek és rugalmasak voltak. Azért választottam őket, mert láttam, hogy itt összeszervezett a munka.”

Azonban nemcsak az Infoalap iránti személyes rokonszenv miatt csatlakozott hozzánk, hanem azért is, mert látássérültként naponta tapasztalja azokat a nehézségeket, amelyek leküzdésében segít a Lapról hangra.

„Én is tapasztalom nap mint nap a nehézségeket, amikor nem tudom, mi van a nyomtatott sajtóban, amikor kérdezgetnem kell, hogy mi van a címlapon. A Lapról hangra önállóságot ad ahhoz, hogy meg tudjuk hallgatni a cikkeket.” – beszél kötődéséről a közösségi összefogáshoz.

 Főállású angyalként a következőket tervezi:

„Népszerűsíteni szeretném a Lapról hangrá-t, még több olvasót, felolvasót szerezni, hírességeket bevonni, beszélni a látássérültekről, a saját életemen keresztül bemutatni a látássérültek mindennapjait. Szívvel-lélekkel csinálom. Fontosnak tartom, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk.”

 Nagy elhivatottsággal és felelősségtudattal készül a feladatokra, amelyek első munkahelyén várnak rá. A főállású angyalság után énekesként továbbra is népszerűsíteni fogja a Lapról hangrá-t.

 Mi is nagy kíváncsisággal és örömmel nézünk Szilvi angyali tevékenysége elé, amelynek mozzanatairól természetesen beszámolunk alapítványunk honlapján.

Balázs Krisztina

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére