A Lapról hangra a Duna TV-n
A Lapról hangra közösségi összefogás célja, hogy önkéntes felolvasók munkájának segítségével meghallgathatóvá tegyen vak és gyengénlátó emberek számára nyomtatott formában megjelenő újságokat, folyóiratokat, amelyeket más módon egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tudnának elolvasni. A www.laprolhangra.hu oldalra feltöltött cikkek olvasói és felolvasói között a „Hozzászólok” rovatban személyes beszélgetések, izgalmas viták, sőt barátságok alakulnak ki.
A Lapról hangra kezdeményezés iránt növekvő érdeklődés jele, hogy egyre többször keresnek meg bennünket újságok, rádió- és televízióműsorok szerkesztőségei azzal a kéréssel, hogy szeretnének hírt adni erről a hiánypótló és különleges kezdeményezésről. Mi pedig örömmel mondjuk el ország-világnak, hogy a közös olvasás nemcsak hírforrás, de közösségteremtő erő is!
Hogy mikor és hol beszélünk erről legközelebb?
2013. március 24.-én 11 órakor, a Duna TV Önkéntesek című műsorában! www.facebook.com/onkentesek
Miért nem szabad ezt a műsort kihagyni?
Azért, mert aki megnézi, három olyan embert ismerhet meg, akik más-más szemszögből, a személyes élmények hitelességével beszélnek a Lapról hangra közösségről és sok minden másról.
A TV műsorig minden érdeklődőnek azt ajánljuk, hogy látogasson el a honlapunkra, legyen a közösség aktív felolvasója vagy olvasója, és kérjük, ha lehetősége van rá, támogassa a Lapról hangra portál fejlesztését a 13600-as adományvonal felhívásával és a 29-es kód választásával!
Köszönjük a segítséget!
Vasárnap várunk mindenkit a képernyők elé!
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről