Vak és látó emberek együtt bicikliztek a Városligetben
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány több mint tíz éve dolgozik a vak és a gyengénlátó emberek társadalmi integrációjáért, esélyegyenlőségük megvalósulásáért. Céljai népszerűsítéséért május 14-én Tandem nap elnevezéssel szabadidős programot szervezett a Városligetben lévő Vakok Kertjébe. Az égiek is kegyesek voltak: kellemes, nyárias idő fogadta a több mint két órás rendezvény résztvevőit.
Alapítványunk szlogenje: tegyük láthatóvá a világot! Ez azt jelenti, hogy az informatika vívmányaival szeretnénk segíteni a látássérült emberek képzését, munkavállalását, szabadidejük hasznos eltöltését. A Fővárosi Önkormányzat támogatásával megvalósult Tandem nap érdekessége volt, hogy informatikai cégek vezetői és munkatársai, valamint látássérült informatikusok találkoztak, cseréltek eszmét, és egy közös tandem-kerékpározás során, egymásra figyelve, együtt küzdöttek egy "közös célért". Különféle sajtóorgánumok is képviseltették magukat a látványos és hangulatos szabadidős programon.
A rendezvényt Szuhaj Mihály, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg.
A látó és a látássérült informatikusok megismerkedése után sor került a tandem kerékpározó párok kiválasztására. Ezt követően a Városliget fái alatt, a kijelölt útvonalon a kerékpározók ízelítőt adtak az esélyegyenlőség megvalósulásából. Arról, hogy ha a látássérült emberek értelmes segítséget kapnak látó embertársaiktól, akkor a lehetetlennek tűnő dolgok is valósággá válhatnak.
A program alatt folyamatosan állófogadás, volt, zajlott a kötetlen beszélgetés, az eszmecsere a látássérült és a látó résztvevők között.
Képek a rendezvényről:
Készülődés, a képen Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke
Szuhaj Mihály, alapítványunk kuratóriumi elnökének megnyitója
Horváth András (IBM) és a lánya, Papp László (Infoalap) informatikus társaságában
Elszánt tandemesek kis csoportja
Szuhaj Mihály (Infoalap) és Prókay Balázs, a Webconsult ügyvezető igazgatója
Horváth András (IBM) és Papp László (Infoalap)
Szuhaj Mihály (Infoalap) és Szántai Károly honlap-akadálymentesítési szakértő
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről