Közelkép nyerteseinkről: Zsófi néni
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány 2010 decemberében újabb 67 látássérült ember számára adományozott használt számítógépeket. Bizonyára kellemes karácsonyi ajándékként fogadták ezeket a nyertesek, akik közül most ismerkedjenek meg Horváth Zsófiával.
Amikor felvette a telefont, a háttérből hatalmas zsivaj hallatszott. El sem tudtam képzelni, mi az. Azután a 75 éves Horváth Zsófia néni felvilágosított: a lakóhelyén, Székesfehérváron működő nyugdíjasklub éppen próbál. Évek óta együtt énekelnek és fellépnek különböző helyszíneken.
Arra a kérdésemre, hogy örült-e a decemberi adománynak azonnal élénk lett és nagy örömmel mondta: "Megvalósult a nagy álmom: a külföldön és a fővárosban élő unokáimmal szinte naponta tudok skype-on keresztül beszélgetni. A meggyengült látásommal pedig még láthatom is őket."
Elmondta, hogy mindig is nyitott volt a világra, és a mai korban, amikor a gyerekek kirepülnek a fészekből, a kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze a számítástechnika lett. Ő maga is rendszeresen küld e-mail-eket is a családtagjainak, barátainak és ismerőseinek. Az internet pedig lehetővé teszi számára, hogy tájékozódjon a nagyvilágban."Nem győzök eléggé hálás lenni az "Informatika a látássérültekért" Alapítványnak ezért az adományért, mivel életem alkonyán is értelmessé teszi a napjaimat."
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről