Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megjelent a TALKS&ZOOMS 5.20-as verziója

Megjelent a TALKS&ZOOMS mobiltelefonos képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftver 5.20-as verziója. Az új program legfontosabb újdonsága, hogy a TALKS képernyőolvasó már támogatja a Nokia legújabb, 60-as sorozatú, 3. generációs készülékeit, így a Nokia C6-os, C7-es, E5-ös és N8-as mobiltelefonokat. Ugyanezeken a Symbian^3-as készülékeken azonban a ZOOMS képernyőnagyító szoftver még nem érhető el.

A TALKS&ZOOMS 5.20 verzióra ingyenesen, új licensz vásárlása nélkül frissíthetnek azok a prémium licensszel rendelkező felhasználók, akik a licenszet 2007. november 13-a után vásárolták, vagyis a 4.11 vagy 5.01 verziót használják.

A Nuance TALKS 5.20 az első képernyőolvasó szoftver, amely támogatja az új Symbian^3 platformot futtató legújabb Nokia okostelefonokat, mint pl. az N8-00-t, C7-00-t és az E7-00. Ez a verzió támogatja először az Ovi Maps navigációs szoftver használatát. A támogatás elsődlegesen a fizikai billentyűzettel rendelkező telefonokhoz és az Ovi Maps 3.03 és 3.04 alkalmazásokhoz lett optimalizálva. Természetesen a korábbi és a későbbi verziókhoz is alkalmazható.

Az új verzió számtalan újdonságot és javítást tartalmaz. Támogatja például a Nokia internet rádió szoftvert, javult a naptár és az e-mail használat támogatása stb. Az új verzióról bővebben is olvashat alapítványunk honlapjának következő oldalán: Termékeink / Talks&Zooms / A TALKS&ZOOMS 5.20-as verzió újdonságai.

Nuance TALKS™ v5.20 10 perces demo verzió letöltése

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére