Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Önkénteseink találkozója

Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány április elején önkéntes segítőit látta vendégül oktatótermében. Mára széles körben elterjedt, hogy a különféle társadalmi szervezetek, egyesületek és alapítványok munkáját önkéntesek segítik. Öt éve így van ez már alapítványunknál is, ahol most mintegy 40 külső segítő támogatja munkánkat, hogy minél eredményesebben működhessünk.

Az áprilisi összejövetel volt az első alkalom, amikor külső segítőink közelebbről megismerkedhettek tevékenységeinkkel, munkatársainkkal és nem utolsó sorban egymással. A találkozó egyik szervezőjét és háziasszonyát, Sebestény Katalint a rendezvényről kérdeztük.

– Az Alapítvány esetében mi a célja az önkéntesek bevonásának?

– Sokan dolgoznak azért, hogy az SZJA 1%-os felajánlásából minél több támogatás érkezzen az alapítványnak. Ennek érdekében szórólapokkal, plakátokkal kampányolnak, családjukban és ismeretségi körükben, szűkebb pátriájukban "reklámozzák" céljainkat, azt, hogy a vak és a gyengénlátó embereknek honosítunk és adományozunk speciális szoftvereket és olyan hardver eszközöket, melyek a látássérült emberek tanulását, munkába állását és a szabad idejük hasznos eltöltését teszik lehetővé. Az SZJA 1%-os felajánlását eddig minden évben a látássérült pályázóink eszköztámogatására fordítottuk. Idén azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy önkénteseink segítségével 1,5 millió forintot gyűjtünk össze, amiből 60 látássérült embernek tudunk majd használt számítógépeket adományozni. Az APEH adatai szerint ugyanis átlagosan egy darab 1%-os felajánlás 6.000 Ft értékű, tehát négy felajánlásból tudna az alapítvány 1 db jó minőségű használt számítógépet vásárolni. Nagyon bízunk abban, hogy önkénteseink segítségével sikerül majd 240 felajánlást szereznünk, ami lehetővé tenné a tervezett 60 gép megvásárlását. úl a felsoroltakon vannak olyan önkénteseink, akik a vakügyi szoftverek tesztelésében vesznek részt térítésmentesen, de akadnak önkéntes fordítóink is.

– Miről volt még szó a találkozón?

– Ismertettük az alapítvány 2010. évi munkatervét, bemutattuk két digitális nagyítónkat, a RUBY-t és a TOPAZ-t, valamint a Talks&Zooms szoftvert.  Végül kötetlen, baráti beszélgetés alakult ki önkénteseink és az alapítvány munkatársai között.

– Tervezi-e az alapítvány ilyen és hasonló találkozók szervezését a jövőben?

– Igen. Úgy tapasztaltuk, hogy ezekre szükség van, mert egy-egy ilyen összejövetel erősíti az alapítvány és az önkéntesek közötti kapcsolatot, szeretnénk minden önkéntesünket személyesen is megismerni és megköszönni áldozatos munkájukat.

Egy részlet az egyik önkéntes leveléből: "Nagyon örülök, hogy sikerült elmennem a rendezvényre. Nekem tetszett, nagyon sok újat hallottam és örülök, hogy benneteket is jobban megismerhettelek. Szép és áldozatos munka az, amit az alapítvány végez a látássérültek érdekében."

A találkozón jelen volt és köszöntötte a résztvevőket Szuhaj Mihály, az alapítvány elnöke, a Felügyelő Bizottság részéről Helfenbein Henrik, a zárszót pedig Helesfai Katalin, a kuratórium tagja mondta, aki méltatta az "Informatika a látássérültekért” Alapítvány tevékenységét, amely méltó arra, hogy minél több önkéntes segítse. Munkájukért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére