Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

„Sok érdekességet megtudtam más országok kultúrájáról, szokásairól a többi táborozótól”

2024.09.12.

Hazatértek az ICC résztvevői – Putyera Laura élménybeszámolója

Látogatás a Colosseumban

Minden évben más európai országban kerül megrendezésre a Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábor, ahol közel 30 ország vak és gyengénlátó fiataljai találkozhatnak egymással, ismerkedhetnek meg az informatika újdonságaival, továbbá egy igazi közösségi élményt élhetnek át ebben a nemzetközi táborban.

A magyarországi látássérült fiatalok tábori részvételét 2005 óta az Informatika a Látássérültekért Alapítvány koordinálja és fedezi annak költségeit. A tavalyihoz hasonlóan idén is két látássérült fiatal és egy kísérő utazhatott a táborba, úticéljuk pedig a titokzatos és gyönyörű Róma volt.

A jelentkezési időszak végén, a beszélgetéseket követően a kuratórium végül Putyera Laura és Farkas Marcell kiutazása mellett döntött, kísérőjük pedig, ahogy az előző alkalommal is, Nagy Bernadett volt.

Laura már korábban is jelentkezett a táborba, régóta szeretett volna kiutazni, de a Covid járvány miatt ez akkor meghiúsult. Idén azonban, mindannyiunk nagy örömére, őrá esett a választás, ráadásul a szervező éppen Olaszország volt, Laurának pedig, akinek tanulmányai is az olasz nyelvhez kötődnek, ez az út különösen hasznosnak ígérkezett.

A szervezők és a kiutazók is izgatottan várták az eseményt, ami után pedig kíváncsiak voltunk arra, ki milyen élményekkel tér haza.

A következőkben Laura élménybeszámolóját olvashatják.

 

Berni, Laura és Marcell Rómában

„A táborban rengeteg új élménnyel gazdagodtam, és azt hiszem, sikerült a lehető legjobban kihasználnunk az ott töltött időt a néha túlságosan olaszos szervezés ellenére is.

Számos különböző workshopon, előadáson vehettem részt. Voltak az informatikához, látássérült felhasználóknak kifejlesztett applikációkhoz kötődő, és a kommunikációhoz kapcsolódó előadások is, de a sportok kedvelői is találtak maguknak elfoglaltságot. Én igyekeztem egy kicsit mindenbe belekóstolni, így választottam informatikai, és más jellegű előadásokat is. Egy alkalommal olyan, látássérülteknek készülő navigációs applikációkat próbálhattam ki, melyek még fejlesztés alatt állnak, így máshol erre nem is lett volna lehetőség. Máskor olyan érdekes előadáson vettem részt, ahol a weblapok létrehozásáról, szerkesztéséről és azok akadálymentesítéséről volt szó.

Számomra talán az a délelőtt volt a legemlékezetesebb, mikor kipróbálhattam a baseball látássérülteknek kifejlesztett verzióját, hiszen erre korábban még sosem volt alkalmam. Az edzők nagyon segítőkészek voltak, és hamar jó hangulatot teremtettek, így a kezdők közül sem izgult senki. Igaz, a római forróság nagyban megnehezítette a csapat dolgát a szabadtéri pályán, de ez sem szegte kedvünket.

Laura a Trevi kút előtt

Nagyon örültem, hogy volt lehetőségem különböző országok látássérült diákjaival beszélgetni, tapasztalatokat cserélni. Sok érdekességet megtudtam a többi résztvevőtől más országok kultúrájáról, szokásairól. Ezekből a beszélgetésekből szerintem legalább annyit lehetett tanulni, mint egy-egy előadásból, ha nem többet. Szóba került például, hogy hogyan tanulnak a látássérült diákok a különböző országokban, hogyan jutnak hozzá hangoskönyvekhez, milyenek a nemzeti ételeink, ünnepeink. Sok vicces pillanat született azokból az esetekből, mikor egymás nyelvén próbáltunk megtanulni különböző kifejezéseket.

Sajnáltam, hogy a városnézésre kevesebb idő jutott, de azért igyekeztünk ebből is kihozni a maximumot, és ellátogattunk néhány helyre.

Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget az Informatika a Látássérültekért Alapítványnak, az itthoni szervezőknek és a kísérőnknek pedig a sok segítséget!”

 

Laurának köszönjük a beszámolót, és őszintén bízunk abban, hogy az idei ICC is életre szóló élményeket adott valamennyi résztvevőnek!

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére