Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Lapról hangra cikkajánló 2017. október 24.

Down-szindróma: kapu a szeretet világába

Ismert emberek, művészek mesélnek ebben a cikkben Down-szindrómás családtagjaikról, barátaikról. Mellettük megszólal a szakember és az „átlagos” anyuka is. Mi az, amiben mindnyájan megegyeznek? Az, hogy nagyon-nagyon szeretik Down-szindrómás családtagjaikat, hálásak nekik azért a szeretetért, amit tőlük kapnak, és úgy gondolnak rájuk, mint bármelyik másik szerettükre. Őszintén beszélnek kezdeti félelmeikről, kétségbeesésükről, arról, mit éreztek, amikor megtudták, hogy Down-szindrómás baba érkezik a családba. Olyan is van köztük, aki nagyon tudatosan választott örökbefogadó szülőként Down-os gyerekeket. Aki elolvassa ezeket a történeteket, szinte rögtön arra fog gondolni, hogy „Miért is nincs nekem egy down-os ismerősöm, barátom, ha ők ilyen boldoggá tudják tenni a családtagjaikat?”. Persze vigyázzunk az általánosításokkal, és ne csupán a „hogy tudnak ők szeretni” ámulatból nézzünk a downosokra, hanem azzal a nyitottsággal, amellyel bármelyik új ismeretségünknek nekiindulunk.

A kerekesszékes csavargó

Bizony, nem egyszerű utazgatni, vonatozni, metrózni, ha az ember kerekesszékkel járja a várost. Az sem mindegy, milyen kávézót választunk, ha egy kerekesszékes ismerősünkkel készülünk találkozni, be lehet-e egyáltalán jutni oda rámpán, ez itt a kérdés. Zoli Gödöllőről megy Pestre, hogy beszélgessen a cikkíróval. Miközben mesél magáról, elmereng a Pető Intézetben töltött éveken, aztán áttér a felnőtt korra, arra, ahogyan megtanult elszakadni a családjától azért, hogy ne magányosodjon el végképp. Gödöllőn találkozott Sárával, akiről az volt az első benyomása, hogy szomorúan üldögél. Azóta jónéhány év eltelt, és Sára több, mint tíz éve Zoli felesége. A hétköznapokat, a konkrét fizikai nehézségeket sokszor ketten sem könnyű átvészelni, de ahogyan és amire csak lehet, igyekszenek megoldást találni.

Reader’s Digest – üzenet a dalban

Mitől is van az, hogy megérezzük, hogy valaki, aki fontos nekünk, rosszul van, talán életveszélyben van? Mivel tudnánk megmagyarázni, hogy a cikkíró hallotta az akkor már ájult szomszédja segítségkérését? Talán egy megérzés, vagy bármilyen hihetetlen, esetleg giccses, egy madár „adta át az üzenetet"? Aki el akarja oszlatni a talányokat, és tudni akarja, milyen madárról, „szárnyas hírnökről", vagy csak valami megmagyarázhatatlan gondolat-átvitelről van szó, az hallgassa meg ezt a cikket!

A bűntudat ingében

Hányszor előfordul a hétköznapokban, hogy családtagjaink, kollégáink csúnyán néznek ránk, mondanak egy-egy általánosságot, amiből sejthetjük, hogy valami nincs rendben. Igen, de mi az a valami, amit rosszul csináltunk? Azt legtöbbször meg sem tudjuk, viszont bűntudatot érzünk, és lassacskán befészkeli magát gondolatainkba a „nem vagyok ebben meg abban sem elég jó" érzése. Hogyan védekezhetünk ez ellen a nagyon is manipulatív bűntudatkeltés ellen? Erre a kérdésre kapunk válaszlehetőségeket, magatartásmintákat a cikkből. Ha esetleg magunkra ismerünk a bűntudatkeltőben, akkor nem árt elgondolkozni azon, hogy miért is viselkedünk így, mit akarunk elérni, mi az, amit csak bűntudatkeltéssel kaphatunk meg.

Pozitív mementó

Jó, ha olykor-olykor beszélgetünk egy nagyot? Kivel is? Magunkkal. Akkor, amikor minden egyszerűnek, örömmel telinek tűnik, jó, ha leírjuk, mitől vagyunk kimondhatatlanul boldogok. Aztán amikor szomorúak, kétségbeesettek leszünk, és legszívesebben fel sem kelnénk az ágyból, érdemes elővenni a boldogságos cetlinket, hogy lássuk, van egy örülni tudó, kiegyensúlyozott önmagunk is. Az olvasó rögtön csóválja a fejét, hogy „jaj, már megint valami akkor is legyél boldog, ha semmi okod sincs rá" okoskodás ez. Ki tudja, talán az, talán nem az. Egy próbát megér a módszer, és természetesen egy meghallgatást is ez a cikk.

3 férfi, 3 kérdés

Alapigazság, hogy a férfiaknak néha-néha segíteni kell. Itt a várva várt segítség. Ha Ön férfi, és ugyanazok miatt a kérdések miatt nem tud aludni, mint a cikkben megszólaló három fiatalember, ha ki nem megy a fejéből a villamoson zötykölődve vagy munka alatt, hogy kész lehetetlenség megérteni a nőket, akkor most három kérdésre választ kaphat. Ez egész jó arány, nem? Ha Ön nő, és kíváncsi rá, hogy a rengeteg dolog közül, amit nem értenek a férfiak, mi az a három, ami viszonylag sokszor foglalkoztatja őket, akkor ne hagyja ki ezt a cikket!

Így vitázz a főnököddel!

Napok óta készül rá, hogy nagy levegőt vesz, és most aztán igazán megmondja a főnökének, hogy mit gondol: Nono, várjon még egy picit, mielőtt beviharzana a főnök irodájába, vagy lecsapna rá kávézás közben! Mielőtt bármit mondana, hallgassa meg ezt a cikket! Semmiképpen nem arról van szó, hogy a cikkíró lebeszélné arról, hogy elmondja felettesének, miért mennek rosszul a dolgok a cégnél. A kérdés inkább a „hogyan"-on van. Hallgassa meg ezt a rövid összefoglalást, alkalmazza az Önnek is hasznos tanácsokat, és meglátja, van remény, hogy nemcsak meghallgatja Önt a főnöke, de megfontolja, sőt talán meg is fogadja a tanácsait.

Ha jobb a fizetésed, vége a szerelemnek?

Hogyan befolyásolja a férfi-nő kapcsolatot, ha a nők fizetése magasabb, mint a férfiaké? Nem érzik-e úgy a férfiak, hogy fejetetejére állt a világ, felcserélődtek a szerepek, ha a feleségük eljár dolgozni, ők pedig otthon maradnak a gyerekekkel, nem élik-e meg szorongásként, ha a feleségük több fizetést visz haza, mint ők? Ezzel megváltoznak a hatalmi viszonyok is? Mit gondolnak azok a nők, akik többet keresnek a férjüknél? Lehet, hogy ettől kevésbé férfiasnak, kevésbé biztonságot adónak érzik a férfit, akivel élnek? Bizony, nem egyszerű megtalálni a helyünket a sok-sok szereplehetőség, a hagyományos genderszerepek állandó változásai közepette. Talán segíthet abban a cikk, hogy szembenézzünk helykeresésünkkel, félelmeinkkel, új élethelyzeteinkkel, amelyeket a nemek társadalmi szerepeinek újraírása jelent.

Az utolsó percben köt biztosítást

A cikk címéből esetleg azt gondolhatnánk, hogy mivel túl vagyunk a nyaraláson, nem is annyira fontos, hogy kötünk-e majd, a következő nyaralás előtt biztosítást. Aki így gondolkozik, annak különösen a figyelmébe ajánljuk ezt a cikket, hiszen a következő hosszabb szünidő előtt már céltudatosan keresheti meg a számára leginkább megfelelő biztosítást. Sokan csak az utazás előtti utolsó nap kötik meg a biztosítást, de nem érdemes ezt a csomagolás előtti pillanatokra hagyni. Azon sem árt időben elgondolkozni, hogy pontosan milyen esetekre is kötjük meg a biztosítást. Akik meghallgatják ezt a cikket, az átlagosnál felkészültebben vághatnak neki az őszi szünetben esedékes utazásoknak.

Még az idén férjhez megy Rúzsa Magdi

Legtöbbször felcsillanó érdeklődéssel olvassuk, hallgatjuk az ismert emberek magánéletéről szóló legújabb híreket. Ezek valamikor még jobban is érdekelnek minket, mint ismerőseink életének eseményei. Ha valaki valami igazi, örülni való „sztárpletykára" vágyik, akkor nosza, hallgassa meg ezt a cikket! Utána biztosan nagyokat mosolyog majd, mert mindig jó hallani, ha valaki esküvőre készül, és úgy érzi, hogy megtalálta azt az embert, akivel le akarja élni az életét. Ön akár Rúzsa Magdi-rajongó, akár nem, ha egyszerűen csak valami jó hírre, romantikus eljegyzési történetre vágyik annak minden díszletével, akkor ne hagyja ki ezt a cikket!

Jó cikkhallgatást, érdekes beszélgetéseket kívánunk az olvasottakról.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére