Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Akadálymentes matekoktatás is nyert az innovációs versenyen

A technológia adta lehetőségek előrelépést hozhatnak a látássérült emberek oktatásában és foglalkoztatásában is.Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány idén már második alkalommal nyerte el az Invitech InnoMax Díjat a nonprofit kategóriában. A tavalyi innovációs verseny során egy olyan Braille-írás átalakító és szerkesztő alkalmazás ötletével kerültek be a legjobbak közé, amely a hagyományos dokumentumokból Braille-kijelzőn vagy nyomdai kiadványként pontírású dokumentumot készít. Idén a természettudomány és az oktatás témakörében nyújtottak be egy szintén nyertes fejlesztési anyagot.

Ismét kiosztották az InnoMax Business és Nonprofit Díjakat

Idén főként a fenntarthatóság és a tudásfejlesztés állt a nyertes pályázatok fókuszában.

Az alapítvány a látássérült diákok matematika tanulását szeretné segíteni – mégpedig azzal, hogy az 5. osztálytól 12. osztályig kiadott matematika tankönyvekhez akadálymentesítést segítő elektronikus tréninganyagot dolgoznak ki. A cél a gyengénlátó és vak gyermekek oktatásához szükséges matematikai jelek lefordítása beszéddé.

Az Invitech Solutions idén nyolcadik alkalommal osztotta ki az InnoMax-díjakat. A tavalyi évhez hasonlóan idén is Business és Nonprofit kategóriában keresték a legjobb hazai fejlesztéseket.

A MathML jelenti az áthidaló megoldást

„Szeretnénk akadálymentessé tenni a látó tanár és a látássérült diák írásbeli kommunikációját, a feladatok kiosztását és a megírt dolgozatok kiértékelését. A látó tanár természetesen a síkírást vagy az elektronikus dokumentumokat használja, a látássérült diákoknak pedig például a Braille-írás áll rendelkezésükre, vagy az a beszélő számítógép, amely a szöveges dokumentumokat képes felolvasni” – vázolta Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

„A reál tantárgyak esetében azonban előkerülnek olyan szimbólumok és képletek, amelyek grafikai jellel vannak megjelenítve, ilyen lehet például a gyökjel. Ezeknél a témaköröknél fontos kérdés, hogy miként tudja ezeket a fogalmakat a tanár megértetni a diákkal, és amikor a tanuló megoldja a feladatát, akkor hogyan tudja az adott jelet vagy képletet láthatóvá tenni a tanár számára. Ezekre a kérdésekre kerestünk egy mindkét fél számára kezelhető közös nyelvet, a választ pedig a MathML matematikai leíró nyelvben találtuk meg” – fejtette ki az alapítványi vezető.

A MathML segítségével a weblapokon matematikai tartalmakat és tudományos képleteket lehet megjeleníteni – oly módon, ahogy azok megjelennek a papíron. A JAWS képernyőolvasó program pedig abban segít a látássérült felhasználóknak, hogy képes az Internet Explorerben és a Firefoxban a MathML kifejezéseket felolvasni.

Az alapítvány az Invitech InnoMax díjjal járó pénzjutalmat a MathML tréninganyag kidolgozására fordítja.

Szoftverek és szemléletváltás segítene a munkaerőpiacon

Kérdésre válaszolva Szuhaj Mihály elmondta: két területen kellene előrelépés ahhoz, hogy a fogyatékos és ezen belül a látássérült emberek nagyobb számban dolgozhassanak a piaci cégeknél. „Egyrészt olyan technológia, olyan szoftverrendszerek és számítógépes eszközök szükségesek, amelyek segítik a látássérült munkavállalók akadálymentes munkáját. A másik tényező pedig a cégeken belüli vezetői szemlélet. Fontos lenne, hogy elfogadják és nyitottak legyenek arra, hogy a fogyatékos és nem fogyatékos munkatársak eredményesen tudnak együtt kreatív, alkotó munkát végezni” – összegezte a kuratóriumi elnök.

A vezető pozitív előrelépésnek tartja az integrált oktatást, és abban bízik, hogy azok a diákok, akik számára természetes, hogy fogyatékos osztálytársaik is vannak, majd felnőttként az üzleti életben, vezető beosztásban is nyitnak a fogyatékos emberek foglalkoztatása felé.

Sipos Anikó

Forrás: https://24.hu/fn/uzleti-tippek/2018/06/07/akadalymentes-matekoktatas-is-nyert-az-innovacios-versenyen/

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére