Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Elhunyt Roska Tamás

Életének 74. évében, türelemmel viselt súlyos betegség után, 2014. június 17-én elhunyt Roska Tamás villamosmérnök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bolyai- és Széchenyi-díjas egyetemi tanára, az MTA rendes tagja, a Nagy Szent Gergely-rend birtokosa, a Leuveni és a Pannon Egyetem díszdoktora, az Academia Europaea tagja. Az ő nevéhez fűződik a bionikus szemüveg fejlesztésére vonatkozó, nagyszabású kutatási projekt elindítása. A bionikus szemüveggel kapcsolatos kutatásaiban mindvégig az a meggyőződés vezette, hogy a technika legújabb lehetőségei használhatóvá és elérhetővé tehetőek a vak és gyengénlátó emberek számára. Szerteágazó munkássága, a tudomány iránti kíváncsisága és alázata, emberi példamutatása mértékadó mindannyiunk számára.

Roska Tamás gyászmiséje 2014. június 24.-én 17 órakor kezdődik az V. kerületi Egyetemi templomban.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére