Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Elhunyt Bartha Zsuzsanna, alapítványunk munkatársa

Június 24-én, pénteken, az esti órákban elhunyt Bartha Zsuzsanna, alapítványunk munkatársa, a Vakok Világa folyóirat volt főszerkesztője. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a látássérült emberek közösségét.

"Most hallgatok, de egykor zengve-zengtem,
A föld, a víz, a lég hallottak engem.
Nem néma, bárha nem szól, a harang,
S nem törli el a csend, hogy volt a hang."

Nagy Zoltán

Zsuzsa az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-orosz tanár szakon végzett, majd középiskolai tanárként dolgozott 1980-ig, amikor elvesztette a látását. Tagja lett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének és elvégezte a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportjának tanfolyamát.

Fordítóként dolgozott tovább, majd beleszeretett az újságírásba és 1989-től 2004-ig, tizenöt éven át volt a Vakok Világa folyóirat főszerkesztője. A látássérült emberek többsége innen ismeri: írásaiból, illetve szerkesztőként. Közismert volt határtalan kedvessége, az emberek iránti szeretete, illetve a látássérült emberek világának pontos ismerete is.

2004-től betegségei ellenére a Ferencváros című kerületi lapnál folytatta újságírói pályafutását. Sokat publikált a Vakinfó külső munkatársaként is. Aktívan dolgozott az MVGYOSZ-ben és a VGYKE-ben sorstársai érdekében.

2008-tól dolgozott alapítványunknál újságíróként, illetve kapcsolattartóként. Cikkei rendszeresen megjelentek alapítványunk honlapján: ő készítette a Közelkép-sorozatot alapítványunk pályázati nyerteseiről, beszámolt rendezvényeinkről, az alapítvánnyal kapcsolatos eseményekről, illetve részt vett ezek szervezésében is. 2011-ben újabb közéleti tisztséget vállalt: a Magyar Újságírók Országos Szövetségében a "Fogyatékossággal élők a médiában" szakosztály alapító tagja és titkára lett.

Az elmúlt években Zsuzsa betegsége súlyosbodott, munkáját azonban mindig pontosan, magas színvonalon, jókedvűen és szeretettel végezte el. Az elvesztése emberileg és szakmailag is súlyos csapás mind alapítványunk, mind a látássérült emberek közössége számára.

Zsuzsa, nyugodj békében! Köszönjük, hogy veled dolgozhattunk!

A Közelkép-sorozatból már megírt részeket a következő hetekben folyamatosan közölni fogjuk alapítványunk honlapján.)

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére