Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Beszámoló az INFOALAP adományozási ünnepségéről

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány 2013. december 7-én, szombaton tartotta adományozási ünnepségét. A képernyőolvasó és nagyító programokra valamint a digitális diktafonokra és fejhallgatókra augusztusban meghirdetett pályázatok 515 nyertese közül sokan ezen a rendezvényen vették át nyereményüket.

A szombati esemény azonban nemcsak egy a sok karácsonyváró program közül, hanem születésnap is. Az Infoalap december 7-én ünnepelte 13. születésnapját. Ez nagyszerű alkalom arra, hogy együtt örüljünk azokkal, akikért tevékenykedünk, a számítógép segítségével dolgozó, tanuló, a világot az informatika eszközeivel felfedező vak és gyengénlátó emberekkel.

Az ünnepség kezdete előtt nagy volt a sürgés-forgás a születésnapnak otthont adó Vakok Általános Iskolájában. Ki egyedül, ki kísérővel vagy vakvezető kutyával igyekezett a Nádor terembe. A jó hangulatú kavalkádban sokan találkoztak régi ismerőseikkel, mindenhonnan hallani lehetett a „Nahát, te is itt vagy? Te is nyertél a pályázaton?!” és ehhez hasonló örömteli felkiáltásokat. Voltak, akik több órát utaztak az ország különböző részeiről, hogy együtt ünnepelhessenek az alapítvánnyal, és találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel.

Az ünnepi hangulatot csak fokozta Magyar Csaba orgonajátéka. A zenei műsorszám után Szuhaj Mihály, az Infoalap kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ismertette az alapítvány tevékenységét, küldetését, céljait. Kiérződött szavaiból az a fajta lelkesedés és elhivatottság, amely megmutatja, hogy sok-sok terve van az alapítványnak arra vonatkozóan, hogyan lehet az informatika nyújtotta lehetőségeket felhasználni a vak és gyengénlátó emberek javára.

A születésnap külön örömének nevezte, hogy minden eddiginél több pályázati nyertes számára könnyíthetjük meg az informatika segítségével a hétköznapokat. 360 vak és gyengénlátó felhasználó kapott új képernyőolvasó és nagyító programot vagy a korábbi változatok licencfrissítését. 155-en részesültek diktafon-adományban, köztük számos olyan diák, aki a gyengénlátó vagy a vak gyerekeket oktató speciális intézmények valamelyikében tanul. A jelenlévőknek a nyereményeket Jankó-Brezovay Pálné, az Infoalap kuratóriumának tagja és Szuhaj Mihály adták át. Minden nyerteshez volt egy-egy kedves, biztató szavuk.

Az ünnepségről nem hiányozhatott a Lapról hangra projekt egyik legaktívabb felolvasója sem. Dr. Fehér Melinda kedvesen, spontánul beszélt a felolvasás öröméről, az olvasók és a felolvasók közös rácsodálkozásáról a cikkekre.

Az ünnepséget állófogadás követte, ahol mindenki kötetlenül beszélgethetett régi és új ismerőseivel. A fogadás gördülékeny lebonyolítását kedves és lelkes önkénteseinknek, a Szent István Gimnázium, a Szinyei Merse Pál Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola tanulóinak köszönhetjük. Aki ellátogatott a rendezvényre, azzal a jó érzéssel indulhatott haza, hogy ritkán találkozni ennyi vidám, egymásnak örülő, elégedett emberrel.

Köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki jelenlétével és az ünnepség szervezésében való közreműködésével hozzájárult az esemény megrendezéséhez.

Balázs Krisztina – Infoalap

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére