Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A 2013-as ICC tábor nyertesei

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány évek óta támogatja fiatalok részvételét a látássérülteknek rendezett nemzetközi kommunikációs és informatikai táborban. Minden évben más-más országban rendezik meg a tábort, ahol vak és gyengénlátó fiatalok ismerkedhetnek egymás kultúrájával, szokásaival, és bepillantást kaphatnak a látássérült emberek mindennapjait megkönnyítő szoftverek és hardverek használatába.

A táborban számos műhelyfoglalkozás közül választhatnak a résztvevők, ahol ötleteket kaphatnak az egyetemi tanulmányokhoz, az álláskereséshez, önállóságuk növeléséhez. Az ICC azonban nemcsak a tanulásról és az angol nyelv gyakorlásáról szól, hanem gazdag szabadidős programokat is kínál: a városnézéstől kezdve, a lovagláson és tandemezésen keresztül az evezésig számos kikapcsolódási lehetőség várja a diákokat. Ezen a nyáron július 15.-e és 24.-e között a csehországi Telc-ben rendezik meg a tábort.

Idén Magyarországot Kováts Tímea és Kruppa Alexandra képviseli. Kísérőjük a tábor magyar koordinátora, Csillag Adrienn lesz. Reméljük, ezen a nyáron is sok-sok új élménnyel térnek majd haza táborozóink.

Hamarosan egy-egy interjúban be is mutatjuk őket honlapunk olvasóinak.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére